Egymást lövik a szeparatisták és az orosz kozákok

Vágólapra másolva!
Heves tűzharc bontakozódott ki Donyeck és Luhanszk térségében vasárnap a helyi szeparatista fegyveresek és az Oroszországból érkezett kozák csapatok között – adta hírül a moszkvai Szobeszednyik.
Vágólapra másolva!

A Luhanszk megye szakadárok által ellenőrzött területeihez tartozó Sztahanov és Krasznij Lucs városokban a mai nap során legalább 23 halálos áldozatot követeltek az úgynevezett Luhanszki Népköztársaság rendfenntartói és a környéken tanyázó kozák egységek között kitört fegyveres összetűzések.

Az összecsapásokra azt követőn került sor, hogy a helyi milícia a minap agyonlőtte a szeparatisták között Batman néven ismert Alekszandr Bednov orosz zászlóalj-parancsnokot, akit háborús bűnökkel, fosztogatásokkal, civilek megkínzásával és kivégzésével vádoltak.

A Szobeszednyik úgy tudja, hogy Pavel Dremov kozák atamán már jóval Bednov likvidálása előtt követelni kezdte a nemrégiben „megválasztott” luhanszki elnök, Igor Plotnyickij lemondását, amihez Vlagyimir Putyin orosz államfő közbenjárását is kérte. A kozák vezérnek az nem tetszett, hogy az Ukrajnától elszakadni kívánó Luhanszki és Donyecki Népköztársaság vezérkara a saját irányítása alá akarta vonni az addig önállóan tevékenykedő orosz szabadcsapatokat.

Miközben a szakadár elnökhöz hű fegyveres erők azon igyekeznek, hogy átvegyék a hatalmat a különböző kozák csapatok által ellenőrzött településeken, Luhanszk felé tömegesen indultak meg a környéken állomásozó kozák gyalogsági és tüzérség egységek – írja a sobesednik.ru.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!