Nepáli földrengés: 10 magyarról nincsen hír

Nepál
Több ezren kényszerültek sátortáborokba
Vágólapra másolva!
Műholdas összeköttetéssel teremtene kapcsolatot a Nepálban lévő magyarok és Magyarország között a Baptista Szeretetszolgálat. Szenczy Sándor az Origónak azt mondta, nem a Himalájában fognak dolgozni a munkatársaik, így hegymászókkal nem találkoznak majd. A szombati nepáli földrengésnek már 3700-nál is több halálos áldozata van, csaknem egymillió gyerek került nagyon nehéz helyzetbe.
Vágólapra másolva!

A Nepálban rekedt magyarokról egyelőre nem tudunk semmit, de amint a munkatársaink a helyszínre érnek, lehetőség lesz arra, hogy kapcsolatban lépjünk velük – mondta az Origónak Szenczy Sándor. A Baptista Szeretetszolgálat elnöke arra kérte a Nepálba utazó munkatársait, hogyha találkoznak ott lévő magyarokkal, azonnal vegyék föl a műholdas kapcsolatot, hogy információkhoz jussanak az itthoniak.

Összedőlt adótornyok

A Baptista Szeretetszolgálat nem a hegyvidéki részeken teljesít majd szolgálatot, hanem a Katmandu-völgyben dolgoznak, mondta Szenczy Sándor. Az adótornyok a földrengésben összedőltek, ezért választották a műholdas kapcsolatot. Az lényegesen megbízhatóbb, mintha a romokban heverő helyi infrastruktúrára támaszkodnának.

10 magyarral még keresik a kapcsolatot

A nepáli földrengéssel kapcsolatban 58 magyar állampolgárról van tudomása a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, akik a térségben tartózkodtak vagy tartózkodnak, közülük tízzel eddig még nem sikerült felvenni a kapcsolatot – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető kiemelte: a legutóbbi információk alapján 18-an biztonságban elhagyták az országot, 30 ember hogylétéről és hollétéről van híre a minisztériumnak, tíz emberrel azonban eddig még nem tudtak kapcsolatot létesíteni.

Kisgyerek egy Katmanduban felállított sátorban Forrás: MTI/EPA/Narendra Sresztha

A 7,9-es erősségű szombati földrengés volt a legsúlyosabb ilyen jellegű katasztrófa Nepálban az utóbbi nyolcvanegy évben. A természeti csapás leginkább a fővárost, Katmandut sújtotta, ahol több mint ezren haltak meg. Súlyos károk keletkeztek a főváros központi történelmi negyedében. A romba dőlt épületek között van az UNESCO világörökségi listáján szereplő, a 19. század első felében épült, kilencemeletes Darahara-torony.

A Baptista Szeretetszolgálat is megpróbál segíteni Forrás: AFP/Prakash Singh

Egy hét

Szenczy Sándor korábban azt mondta: segítőik a tervek szerint egy hétig lesznek kint Nepálban. A kritikus időszak – az első három nap, amíg nagyobb eséllyel találhatnak túlélőket – hamarosan letelik, de előfordult már, hogy egy földrengés után az ötödik napon találtak életben a romok alatt egy 70 év körüli asszonyt, így a reményt nem szabad feladni.

Kevesebb magyar volt

Korábban Vajda Andrea újdelhi vezető konzul arról beszélt, hogy a hétvégi földrengés idején 48 magyar tartózkodott Nepálban, közülük 24 emberrel még keresik a kapcsolatot. Korábban egy 15 fős turistacsoport hazaindult Magyarországra.

A konzul az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy Indiában, főleg Bihar és Uttar Prades tartományban is jelentősek a károk, halálos áldozatok is vannak. Nepálban több erős utórengés is volt. Tízezrek éjszakáztak az utcákon, mert attól féltek, hogy az utórengések során a fejükre omlik a házuk. Nincs áram és telefon-összeköttetés, és a következő 48 órában heves esőzések, nyomukban pedig földcsuszamlások várhatók.

Ivóvízért állnak sorban az emberek Katmanduban Forrás: MTI/EPA/Narendra Sresztha

Kettesével tudnak csak menteni

Megkezdték helikopterekkel levinni az alaptáborba a himalájai hegyi mentők hétfőn a szombati földrengés és lavina miatt az első és második táborban rekedt hegymászókat – adta hírül Twitter-üzenetben Alex Gavan romániai hegymászó. Az időjárás kedvező, az ég tiszta, ám a táborok hatezer méter magasan vannak, ahol annyira ritka a levegő, hogy a helikopterek teherbírása csökken, egyszerre csak két embert tudnak biztonságosan levinni.

Több ezren kényszerültek sátortáborokba Forrás: AFP/Prakash Mathema

Hatvan sérült

Gavan tájékoztatása szerint három helikopter érkezett az egyes és a kettes táborba, hogy fél perc múlva, miután felvettek két embert, már induljanak is az alaptáborba. Az egyik helikopter mentőakciójáról egy dán hegymászó, Carsten Lillelund Pedersen videót készített, amelyet megosztott a Facebookon.
A két felső táborban mintegy száz embert ejtett foglyul a földrengés okozta lavina. Az alaptáborban tartózkodók még rosszabbul jártak, mert szikla- és jéglavina zúdult rájuk, emiatt legkevesebb hatvanan megsérültek. Az ő mentésükhöz is helikopterekre van szükség.

120 tonna segély

Az Egyesült Nemzetek gyermekalapja, az UNICEF szerint csaknem egymillió gyermeket sújt a földrengés. Az UNICEF – ahogy szóvivője, Christopher Tidey mondta – amiatt aggódik a leginkább, hogy elfogy az ivóvíz, az élelem, és járványok törhetnek ki a szennyezett víz, valamint a rossz higiéniai körülmények miatt.

Az UNICEF 120 tonna segélyszállítmányt küld Katmanduba. Ezekben egészségügyi és kórházi felszerelések, valamint sátrak és takarók is vannak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!