Ruben Espinosa elmenekült a Veracruz szövetségi államban lévő lakhelyéről, mert zaklatták. Családtagjai pénteken már nem tudtak vele kapcsolatba lépni, emiatt az Article 19 nevű jogvédő szervezet kérte a hatóságokat, hogy kutassák fel a férfit.
Holttestére és négy halott nőre egy lakásban találták rá a főváros központjának közelében. A négy nő közül három ott lakott, a negyedik háztartási alkalmazott volt.
Haláluk okát még vizsgálják.
A Proceso úgy tudja, hogy Espinosát két lövéssel gyilkolták meg. A fotóriporter más médiumoknak is dolgozott.
A mexikói szövetségi államok közül Veracruz a legveszélyesebb az újságírók számára. Egy szakmai szövetség szerint
2010 óta 11 újságírót gyilkoltak meg az államban, a legutóbbit egy hónappal ezelőtt.
Két veracruzi újságírót pedig - köztük Espinosát - valamely más államban ölték meg.
Általában véve
a sajtósok számára Mexikó a világ legveszélyesebb országa.
Úgy tudni, 2000 és 2014 között legalább 82 újságírót öltek meg az országban.