A kormány választhat: egy kilométeres kerítést épít, egy valamivel rövidebbet, amelyen akadályokat emelnének, vagy csupán ideiglenes „technikai akadályt”, amely az átkelők irányába tereli a menekülteket.
A szociáldemokraták egyértelműen az utóbbi verziót támogatják, míg
a Néppárt komolyabb akadályokat építene.
Ugyanakkor a vita egyre kevésbé a határőrizet módjáról szól, mint a koalíciós pártok eltérő céljáról és politikai meggyőződéséről. Maga a belügyminiszter asszony indította el a vitát azzal, hogy kimondta: „igen, kerítésre van szükség a határon”.
Ezzel szemben Werner Faymann kancellár többször is kiállt amellett, hogy „Európában nem szabad kerítéseket építeni”.
A Néppárt főtitkára vasárnap azt nyilatkozta, hogy a koalíciós együttműködésbe vetett bizalom vált kérdésessé, hiszen egyre többen azelőtt nyilatkoznak a kérdésben, hogy a kormány döntött volna.
„Arról volt szó, hogy egyeztetett álláspontot képviselünk, most pedig mindenki nyilatkozik összevissza” – mondta Peter McDonald.
Közben
Reinhold Mitterlehner néppárti alkancellár próbálta tisztázni a kormány álláspontját:
„Kerítésre csupán abban az esetben van szükség, ha Németország végleg lezárná a határait a menekültek előtt, erről pedig egyelőre nincs szó” – nyilatkozta, ám ez ellentmondásban van a néppárti belügyminiszter korábbi álláspontjával, amely szerint kerítés mindenképpen kell a határon.
Heinz-Christian Strache, a szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője ismét megérezte a lehetőséget népszerűségének növelésére, és pert helyezett kilátásba a kormánytagok ellen.
„A törvények megsértése mindennapossá vált” – nyilatkozta. „A határvédelem nem csupán kerítés kérdése, de
mindenhova kerítés kell, ahova lehet.
Ezen túl a határon kívül gyűjtőpontokat kell létrehozni, ahol ujjlenyomatot vesznek minden menekülttől” – mondta a pártelnök.
Megismételte állítását, amely szerint nem csupán menekültek érkeznek, hanem több mint száz országból jönnek olyanok, akik csak jobb életre vágynak. „A menekülők alig tíz százalékot tesznek ki” – állítja.
A belügyminisztérium adatai szerint azonban Strache téved.
A menekültek jelentős része (30 százaléka) Szíriából érkezik.
A második legnépesebb csoport afgán, őket az irakiak és a pakisztániak követik – valamennyien olyan területekről jönnek, ahol az Iszlám Állam folytat háborút.
A nem háborús övezetből érkezők kevesebb mint 10 százalékot tesznek ki.
A koalíciós feszültség érthető, hiszen mindkét párt jelentős nyomás alatt áll.
A Néppárt a Szabadságpárttal vív küzdelmet a jobboldali szavazók megszerzéséért, és bár messze vannak még az országgyűlési választások, a kisebb koalíciós partner nincs jó bőrben.
A legutóbbi választásokon (Felső-Ausztriában és Bécsben) rosszul szerepelt, és rengeteg szavazatot veszített a Szabadságpárt javára, Mitterlehner alkancellár-pártelnök népszerűsége drámaian zuhan, miközben Strache remek érzékkel és jól hangzó, ám üres szólamokkal használja ki a növekvő lakossági aggodalmakat és a menekültügyi konfliktusokat a koalícióban.
Orbán Viktor legfőbb osztrák szövetségese és eszmetársa
előszeretettel hivatkozik a magyar példára mint működő modellre,
és ez egyes jobboldali szavazóknál termékeny talajra hull.
Eközben a Szociáldemokrata párt is belső ellentétekkel küzd, és sokan a majd hét éve kormányzó Faymann leváltásában látják a megoldást az osztrák baloldal problémáira.
A szociáldemokrata párton belül egyre többen látnák szívesen, ha a bizonytalankodó, lassan döntő és a koalíciós partnerrel kesztyűs kézzel bánó Faymann helyére a menedzserként bizonyított, emberségről és határozottságról tanúbizonyságot tévő Christian Kern, az Osztrák Államvasutak jelenlegi vezérigazgatója kerülne.
Mindez azért különösen nehéz, mert
a két párt koalíciós kényszerben van,
és miközben időről időre felmerül az előre hozott választások kikényszerítése, ez egyik félnek sem érdeke, és csak Strache malmára hajtaná a vizet.
A belügyminiszter szerdára ígérte a kormány egységes álláspontjának nyilvánosságra hozatalát a kerítés ügyében, ám valószínűtlen, hogy a kérdés gyorsan nyugvópontra jut.
Nem véletlen, hogy a külügyminiszter és a kancellár összeurópai megoldást sürget; Ausztria ugyanis addig aligha tud önálló politikát kialakítani, amíg a kvótákról és a külső gyűjtőpontokról nem alakul ki egységes európai álláspont.