A miniszter ez előtt nyolcnapos körúton járt Ázsiában, egyebek között a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) békét és stabilitást szolgáló, úgynevezett védelmi csúcstalálkozóján.
Carter kijelentette, hogy
Oroszország kihívóan viselkedik a tengereken, a levegőben, az űrben és a kibernetikai térben is".
"A legnyugtalanítóbb, hogy Moszkva nukleáris kardcsörtetése kétségessé teszi az orosz vezetők elkötelezettségét a stratégiai stabilitás mellett, és hogy tiszteletben tartják-e az atomfegyverek bevetésétől való tartózkodás normáit" - jelentette ki. Az AP hírügynökség szerint valószínűleg most először használt ilyen kemény szavakat az Egyesült Államok volt hidegháborús ellenfelével szemben.
"Mi nem akarunk hideg-, még kevésbé forró háborút Oroszországgal, de senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az Egyesült Államok megvédi érdekeit, szövetségeseit, az elvi alapokon álló nemzetközi rendet és a szép jövőt, amelyre mindannyian számíthatunk. Természetesen sem Oroszország, sem Kína nem képes felborítani ezt a rendet, de próbálkozik vele" - mondta.
Kínának címezve kijelentette, hogy az Egyesült Államok folytatja azon akcióit, amelyekkel a tengerek szabad hajózhatóságát akarja demonstrálni, de semmilyen konkrét tervet nem említett. A Kína és szomszédai közötti dél-kínai-tengeri területi viták egy-két héttel ezelőtt éles vádaskodáshoz vezettek Kína és az Egyesült Államok között, miután a Pentagon hadihajót vezényelt egy olyan mesterséges sziget közelébe ezen a tengeren, amelyet Kína egy zátonyon hozott létre.