„Mit gondolsz, mennyit kaszálhat a büfés?” – kérdezi tőlünk egy helybeli Szerbiában, az E70-es autópálya mentén, 20 kilométerre a horvát határtól. Az út menti büfé előtt tucatnyi busz parkol. Az étterem előtt százával mászkálnak az emberek. Esznek-isznak, beszélgetnek, a fűben üldögélnek. Megtehetik, elég meleg van hozzá, szépen süt a nap. Nem szerbek. Menekültek.
Hatalmas üzlet Szerbiának a migráció.
Mindenért fizetni kell, a busztársaságok és a taxisok is megszedik magukat.”
Az autópálya lehajtója után nem sokkal taxik sorakoznak, mellettük emberek nyújtózkodnak. Nem a szomszédból jönnek, van, amelyik belgrádi rendszámú. „Egyhavi pénzt megkeresnek most egy nap alatt.” Előttünk is egy taxi megy. Nem látunk be, de jól tele lehet, az alja szinte az aszfaltot súrolja.
A határ menti Sidbe busszal és vonattal hozzák a menekülteket a macedón határtól. Itt vonatra teszik és Horvátországba viszik őket. Az épület falán cirill betűs graffiti. „Koszovó Szerbiáé” – fordítja le a helybeli. Az állomás takaros, tiszta, kellemes hely. Jobbra tőle 2-300 ember tartózkodik néhány toitoi és korlát között.
A következő induló vonatra várnak.
A felnőttek a földön üldögélnek, beszélgetnek, nevetgélnek, a gyerekek fel-alá szaladgálnak.
Az indulás előtt mindig egyeztetni kell a horvátokkal. Csak akkor mehet a szerelvény, ha tudják fogadni a rajta ülőket odaát, azaz ha az ottani táborokból továbbmennek valamennyien.
A magyar menekültállomásokon látottak után feltűnő a rend és a tisztaság, elvétve látunk csak szemetet.
„Azok akik úton vannak, a saját kezükbe vették a sorsukat – mondja Soraush, az iráni metálgitáros. Ő azért jött el Teheránból, mert a szabadság ott ismeretlen fogalom. A heavy metal tilos, beviszik érte az embert a rendőrök, éppen ezért csak házibulikban lehet játszani.
Sorausht a kinézete miatt – hosszú haj és rockerpólók – már kétszer bevitték.
Ilyenkor még egy-két pofont is kapott. Iránban rossz szemmel nézik a rockot, és az országról mindent elmond, hogy a tévében a tradicionális zenészeket sem lehet mutatni. "Hangszer nem jelenhet meg a képernyőn.
Az az ország nem való a nyitott gondolkodású embereknek"
– mondja. Persze igazából nem az emberekkel van a baj, a feszültséget a politika és a vallás gerjeszti, a legtöbben csak félelemből hódolnak be. "Olyanok, mint a zombik." Soraush ateista.
Soraush útja Törökországon, Görögországon és Macedónián át vezetett. Tíz éve tervezte, hogy eljön. Azért most indult el, mert mostanra gyűlt össze a pénze – meséli.
Befut a vonat. Megkezdődik a felszállás békében, nyugalomban. A vonattól 10 méterre egy kaput állítottak kordonból. Korlátfolyosó vezet oda, ebben áll a menekültek kígyózó sora. Egyszerre csak négy-öt embert engednek át a kapun, és csak ha ők felszálltak, az után jöhetnek a következők. Az állomás mindeközben normálisan üzemel, a helybeliek a korlátokra támaszkodva bámulják a felszállást.
Nagyon örültünk, amikor kitört végre Szíriában a forradalom.
Azt hittük, minden sokkal jobb lesz, de csak rosszabb lett” – mondja Juszuf, a 29 éves programozó a sor eleje felé. „Mindennaposak a bombázások és az öldöklések, nem lehet elmondani, milyen így élni éveken át.”
Juszuf az öccsével indult el, aki szintén programozó. A szüleik már Katarban vannak, biztonságban. A bátyjuk ugyanis ott dolgozik, és szerzett nekik vízumot. A húguk viszont otthon maradt a férjével.
Szíriában leginkább a fiatal férfiak vannak veszélyben,
mert őket akarja mindenki harcolásra bírni, vagy bennük látja a legfőbb veszélyforrást. Juszufék szunnita muszlimok, és semmi kedvük harcolni, sem az Iszlám Államért, sem másért. Még a lázadókért sem, pedig velük azért szimpatizálnak.
Az út legnehezebb részének a hajóutat érezte.
Negyvenüket zsúfolták fel egy motoros gumicsónakra.
Az hajózást másfél órára saccolta. „A gyerekek miatt volt ijesztő. Én tudok úszni, így végig azon járt az agyam, hogy legyek készenlétben, ha valamelyikük a vízbe esik” – tudjuk meg. „Kész horror volt ott hánykolódni a tömött, instabil lélekvesztőn” – teszi hozzá.
Görögországban rendesen fogadták őket. Kaptak szállást, ételt, vizet, ruhát, gyógyszereket, továbbá papírokat arról, hogy fél évig legálisan tartózkodhatnak az országban.
De ez a bánásmód csak nekik, szíreknek járt,
amennyire tudja, a többiek nem kaptak semmit. Folytatná, de fel kell szállnia a vonatra.
Néhány fiatalembert félreállítanak a sorból a szerb rendőrök. Közlik velük, hogy várniuk kell, amíg a családosok felszállnak. Ők Pakisztánból menekültek. Síita muszlimok, és elmondásuk szerint a szunnita kormány üldözi őket a saját hazájukban.
Törökországig gyalog mentek Iránon át.
Négy napig tartott. Törökországban hajóra szálltak. Tíz ember fért volna el kényelmesen a csónakon, ami vitte őket, de mintegy harmincan voltak raja – mesélik. A hajókázás két-három órán át tartott, végig rettegtek.
Rengeteg pénzt húztak le róluk a csempészek, Szerbiában pedig mindenért pofátlanul magas árat szabnak nekik. A társaság több tagjának is elfogyott már a pénze, és a barátaik segítették ki őket.
Aki kifogy a pénzből, Szerbiában reked.
Éppen ezért sokan koldulnak a többi menekülttől, a lopás viszont ritka – mesélik.
A vonat 5-10 perc alatt megtelik a pár száz emberrel. Felsőtárnokon érik el a horvát határt. Itt a szerelvény megáll, de leszállni nem lehet, tíz perc múlva indul tovább. Az állomáson horvát rendőrök figyelik az ablakokon kihajoló menekülteket.
Ha megkérdezzük, mi az úti céljuk, mindannyian ugyanazt mondják: Németország. Soraush úgy tudja, hogy ott jól meg lehet élni a zenélésből. De azt se bánná, ha valamiért itt kéne maradnia Szerbiában. A lényeg, hogy olyan helyen legyen, ahol nem akarják megmondani, mit gondoljon. Juszuf azért akar odajutni, mert ott szívesen látják. "Hihetetlen érzés volt hallani, hogy befogadnak minket."