Hónapok, de inkább évek óta szállóige: Vlagyimir Putyin népszerűsége több mint 80 százalékos – a legutóbbi, novemberi felmérések szerint éppen 85. Elég meggyőző, mi is használtuk már (ellen)érvként.
Ez az adat azonban csak egy azok között a felmérések között, amelyek az orosz elnök megítélését vizsgálják. A 85 százalék akkor válik érthetővé, ha a többi szempontot és Oroszország sajátos politikai-társadalmi környezetét is figyelembe vesszük.
Legalábbis erre figyelmeztet a Putyin elfogadottságát (és nem népszerűségét!) rendszeresen mérő orosz kutatóintézet, a Levada Központ kutatója, Gyenisz Volkov a Vedomosztyiban megjelent cikkében.
Az Origónak sikerült felvennie a kapcsolatot Volkovval, és azokra a kérdéseinkre is választ kaptunk, amik a cikkből nem feltétlenül derülnek ki.
„A Putyin elfogadottságát mérő kutatásainkat havonta végezzük, a 2010-es népszámlálás alapján kialakított 1600 fős, országos reprezentatív mintán, kvalitatív módszerekkel” – magyarázta a módszertant a kutató. A legutolsó talán a leglényegesebb szempont: azt jelenti, hogy a Levada munkatársai személyes interjúk keretében gyűjtik be az adatokat.
Szükség is van erre, mert például egy netes felmérés Oroszországban, ahol az internetpenetráció még mindig csak szűk 60 százalékos, szükségképpen torz eredményt adna, hiszen a társadalom jó részét eleve nincs esélye elérni.
Az ominózus kérdés, amire a válaszadók döntő többsége – most épp 85 százalék – pozitívan válaszol, így hangzik: „Általában elfogadja vagy elutasítja Vlagyimir Putyin elnöki munkáját?”
Volkovék tapasztalata az, hogy ha minden előzmény nélkül felteszik ezt a kérdést, a válaszadók sokkal vonakodóbbak – a szociológusok személyes jelenlétének tehát ezért is van óriási jelentősége. Meg azért is, mert további kérdésekkel árnyalni tudják a képet. „Politikusként már csak 60 százalék bízik Putyinban, a külföldi élelmiszerek megsemmisítésével pedig az emberek fele ért egyet. A 2018-as választáson 55 százalék tervez rá szavazni, de ha most vasárnap kéne szavazni, már sokkal többen választanák” – mondta a kutató.
A fenti adatsornak, amely a Levada méréseit tartalmazza 1999 óta, azonban több más érdekessége is van.
Például az, hogy ha háború van, akkor Putyin kiugróan népszerű. Így volt ez 1999 és 2000 fordulóján a második csecsen háború idején, 2008 közepén, a grúziai háború után és az elmúlt másfél évben Ukrajna kapcsán. Oroszország ráadásul mindhárom alkalommal élesen konfrontálódott a Nyugattal (1999-ben a NATO jugoszláviai beavatkozása miatt is).
Ehhez szorosan kapcsolódik egy másik felmérés, amely azt vizsgálta, hogy az orosz ember szuperhatalomként tekint-e a hazájára. A legfrissebb adatok szerint erre most minden eddiginél többen válaszolnak igennel: 65 százalék, szemben az 1999-ben mért 31-gyel.
A másik szembetűnő jelenség, hogy az orosz elnök elfogadottsága a 2012-es újabb elnöki megválasztása után – a választáson tapasztalt szabálytalanságok miatt – kezdődött tüntetések idején érte el a mélypontot, de
még akkor is 61 százalék volt, amiért bármelyik nyugati politikus a fél karját odaadná.
Miért van ez az anomália?
„A nyugati és az orosz politikai rendszert nem lehet összehasonlítani. Amíg Nyugaton verseny van a politikai pártok között, addig
nálunk a valódi alternatíva hiánya adja a rendszer fő erejét.
Az emberekben nincs meg a hit, hogy a dolgokon változtatni lehet, és nincsenek meg azok a csatornák, ahol az elégedetlenségüknek hangot adhatnának” – mondta ezzel kapcsolatban Gyenisz Volkov.
Ehhez pedig olyan tényezők is hozzájárulnak, mint a totális állami kontroll alatt lévő média, élén a televízióval, amelynek jelentőségét hajlamosak vagyunk alábecsülni.
Az oroszok többségének ugyanis még az a valóság, amit ott látnak. Ráadásul Volkov szerint az embereket nem érdekli a politika, a legtöbbjüknek nincs véleménye a dolgokról, és
pont az ő körükben a legmagasabb Putyin elfogadottsága.
Ami viszont rajtuk kívül a kritikusabbak között is átütötte az ingerküszöböt, az a Krím annektálása volt. Putyin elfogadottsága ekkor – 2014 februárja és márciusa között – egyetlen hónap alatt 11 százalékot javult, az elnök pedig azóta is tartja a jelenlegi, 80 százalék körüli eredményt, függetlenül minden gazdasági nehézségtől vagy az egyre több kérdőjellel járó szíriai beavatkozástól.
„Amíg a szíriai szerepvállalást csak az emberek nagyjából fele támogatja, ők is csak feltételekkel, mert azt mondják, hogy »ez nem a mi háborúnk, és nem akarunk újabb Afganisztánt«, addig a Krím annektálása a Szovjetunió összeomlása után
először adta meg azt az élményt, hogy ismét nagy ország vagyunk.
Miközben a társadalom 30 százaléka szerint több kárral járt, mint haszonnal” – mondta kérdésünkre a Levada szociológusa.
Mivel a félszigethez az oroszokat érzelmi szálak is kötik, Gyenisz Volkov szerint a mindennapi életbe is begyűrűző nyugati szankciók ellenére sem várható, hogy a közeljövőben hirtelen változna Putyin elfogadottsága: „Egy évvel ezelőtt azt ígérte, hogy két év alatt kilábalunk a gazdasági válságból. Az emberek ezt még kivárják.”