Így csökkentik a tanárok fizetését

pedagógusok béremelése, tanárok béremelése, pedagógus-béremelés, Erkölcstanóra Debrecenben, 2013. szeptember 3-án. Illusztráció
Vágólapra másolva!
Csökkentették a sztrájkot folytató tanügyi dolgozók februári fizetését, jelentette be Jasna Jankovic, a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának (USPRS) szóvivője, aki ugyanakkor közölte: emiatt hétfőn, március 23-án egész napos munkabeszüntetéssel radikalizálják a sztrájkot. Déli szomszédunknál több társadalmi csoport is hosszú ideje sztrájkol.
Vágólapra másolva!

Jankovic szerint egyes sztrájkoló tanügyi dolgozók februári fizetését 33 százalékkal csökkentették, a bércsökkentés mértéke pedig az igazgatóktól és az iskolavezetéstől függött, illetve attól, hogy hol található maga a tanintézmény – minderről a vajma.info számolt be.

Folytatják

Srdan Verbic szerbiai oktatási miniszter korábban azt követelte az iskolaigazgatóktól, hogy csökkentsék mindazoknak a tanügyi dolgozóknak a februári bérét, akik a sztrájk ideje alatt csak rövidített órákat tartottak.

Az USPRS erre reagálva már korábban bejelentette, hogy amennyiben valóban csökkentik a béreket, március 23-án, hétfőn egynapos munkabeszüntetéssel folytatják a több hónapja tartó sztrájkot.

Angela Merkel német kancellár üdvözli Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt. Sokan elégedetlenek a szerb kormányfővel Forrás: MTI/EPA/DPA/Daniel Naupold

A szakszervezet szerint az általános iskolákról és a középiskolákról szóló törvények nem tartalmaznak olyan rendeletet, amelynek értelmében csökkenteni lehetne a sztrájkoló tanügyi dolgozók bérét, amennyiben a munkaminimumot teljesítik.

Sok a sztrájk

A különböző megszorítások és törvénymódosítások miatt az Aleksandar Vucic vezette kormány egy éve alatt az ügyvédek, a tanárok, az egészségügyi dolgozók, a földművesek és a rendőrök is sztrájkba léptek. A tiltakozók gyakran az illetékes miniszterek menesztését is követelték.

A legutóbb néhány napja merült fel két tárcavezető menesztése, amikor egy helikopterbalesetben egy kisbaba mentése közben heten életüket vesztették, a felháborodott emberek az interneten az egészségügyi és – a katonai helikoptert felajánló – védelmi miniszter leváltása mellett kardoskodtak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!