Teljes a homály Lengyelországban

Lengyelország
Bronislaw Komorowski nagy meglepetésre csak a második helyen végzett
Vágólapra másolva!
Bár már több mint 12 órája bezártak a szavazóurnák Lengyelországban, még mindig nincs hivatalos részeredménye a vasárnapi elnökválasztásnak. Az exit poll eredmények szerint a kormánypárt jelöltje vereséget szenvedett, de még van esélye a fordításra. 
Vágólapra másolva!

Továbbra sincsen hivatalos eredménye a vasárnapi lengyelországi elnökválasztásnak. Eddig csak exit poll adatok ismertek, amely szerint Andrzej Duda, az ellenzéki Jog és Igazságosság jelöltje végzett az első helyen. A politikus óriási meglepetésre a szavazatok 34,8 százalékát szerezte meg. Bronislaw Komorowski jelenlegi elnök csak 32,2 százalékot szerzett. Ami jelenleg teljesen biztosnak tűnik, hogy két hét múlva biztosan lesz második forduló.

Bronislaw Komorowski jelenlegi elnök nagy meglepetésre csak a második helyen végzett Forrás: AFP/Janek Skarzynski

A voksolás másik bombameglepetése, hogy Pawel Kukiz egykori rocksztár a szavazatok közel 20 százalékra számíthat. A választás 1989 óta az egyik legalacsonyabb részvételi arány mellett zajlott, mivel kevesebb mint a szavazók 50 százaléka jelent meg az urnáknál. Az exit poll eredmény egyértelműen azt mutatja, hogy a szavazók nagy része kiábrándult a 2007 óta hatalmon lévő Polgári Platformból.

Andrzej Duda, a Jog és Igazságosság jelöltje előnnyel fordulhat a második körre Forrás: AFP/Wojtek Radwanski

A választási eredmények körüli bonyodalmak egyáltalán nem számítanak új keletű jelenségnek. Tavaly novemberben a helyhatósági voksolás után a hivatalos eredmények jelentősen eltértek a szavazás napján készített közvélemény-kutatásoktól. Az ellenzék akkori választási csalást emlegetett.

Lesz vita

Komorowski televíziós vitára hívta Dudát. Kijelentette: az eredményt úgy kell felfogni, hogy az „a hatalomban lévők szélesebb értelmű táborának” szóló figyelmeztetés. Az eredményből azt a következtetést lehet levonni, hogy „a politikusoknak jobban kell figyelniük a szavazók hangjára” – tette hozzá.

Duda elfogadta a meghívást, megjegyezve, hogy azt már négy hónapja várta. Arra utalt, hogy Komorowski az első forduló előtt nem akart televíziós vitát. A PiS jelöltje hangsúlyozta, hogy még csak az exit poll eredményeket ismerik, és hogy a két forduló között mindenképpen kemény munkára van szükség.

Orosz vélemény

Az orosz állami televízió szerint azért szorult a második helyre Komorowski, mivel az egyik legélesebben támadta Oroszországot az elmúlt évben, és a szankciók egyik legfőbb támogatója volt. A Putyin-párti média úgy vélekedett, hogy az Oroszország elleni szankciók leginkább a vidéken élőket sújtották, akik most Dudát támogatták.

Nyitott küzdelem

Szenzációnak minősíti a váratlan választási eredményt Andrzej Stankiewicz, a Rzeczpospolita című jobbközép napilap kommentátora. Az alacsony részvételi arányra utalva úgy véli, hogy a második forduló kimenetele nyitott, de a „politikai háború” elkerülhetetlen. Duda és a harmadik helyezett, a független Pawel Kukiz sikere arra vall, hogy a szavazók többsége „negatív véleményt formált Komorowski elnökségéről és a Polgári Platform (PO) kormányzásáról”.

A rockkoncertek tömege

A WSieci című konzervatív hetilap hírportálja, a wpolityce.pl Lukasz Warzecha véleménycikkét közli, aki úgy látja: Duda és Kukiz becslések szerinti sikere akkor is „az eddigi rendszerben bekövetkezett törésekre” világítana rá, ha az első forduló végeredményeként Duda mégis második lenne. A második fordulóban „a bizonyára nem rendszerellenes, de valódi váltást jelentő”

„Lengyelország felelőtlen és nem kompetens emberek kezébe kerülhet” – figyelmeztetett Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap főszerkesztője. A PiS 2005-2007-es kormányzását „a titkosszolgálat mindenható uralma” jellemezte – írja –, és jelenleg „lehetséges, hogy visszatérnek azok az idők”. Kukiz sikerét úgy értelmezi, hogy sok lengyel „a demokratikus rendszert a rockkoncertek közönségének tömegévé akarja változtatni”.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!