Robbanások egy török ellenzéki gyűlésen
![Diyarbakir, 2015. június 5.
Egy sebesültet visznek mentőautókhoz a délkelet-törökországi Diyarbakir városban, ahol a kurdbarát Demokratikus Néppárt (HDP) választási nagygyűlésén egy vagy több robbanásban két ember életét vesztette és több mint százötvenen](https://cdn.origo.hu/2023/12/MpYrlc43qJwfHPbg4uBF4SKbhz8IAv89-_kw5l0bQNk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2NTQ3OTkyZWRmNjQ1Zjg5MWQ4ZjkyNzg3NDQ4NTlj.webp)
A súlyos incidens az ország délkeleti, főként kurdok lakta részében, Diyarbakir városban történt, ahol a kurdbarát Demokratikus Néppárt (HDP) tartott választási nagygyűlést. A robbanás oka még nem ismeretes. Törökországban vasárnap parlamenti választásokat tartanak.
Mintegy 25 embert kórházban ápolnak, állapotuk súlyos - mondta Mehmet Müezzinoglu egészségügyi miniszter.
Ahmet Davutoglu kormányfő a televízióban nyilatkozva nem tudta megmondani, hogy baleset volt-e vagy merénylet
. "Bármi is történt, kiderítjük az okát" - mondta.
A HDP vezetője, Selahattin Demirtas a televízióban sugárzott élő adásban nyugalomra intette híveit, és ő is azt mondta, még nem tudni, valójában mi történt. Taner Yildiz energiaügyi miniszter cáfolta azt a hírt, hogy egy transzformátor robbant volna fel. Kívülről látszik rajta rongálódás, nem belül - mondta.
A Demokratikus Néppárt a kurdok pártja, és most először kerülhet be a parlamentbe nemzetiségi pártként.
Kurdok korábban is voltak a törvényhozásban, de csak független képviselőként dolgozhattak. Ha a párt szavazatainak a száma meghaladja a tízszázalékos küszöböt, akkor a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja elveszítheti abszolút többségét a parlamentben, és így nem lesz képes átszabni az alkotmányt, és átalakítani Törökországot parlamentáris rendszerből elnöki rendszerré, ami a tervei között szerepel.