Egyéves gyerekeket is árul szexrabszolgának az Iszlám Állam
![házaspár menekült SZEMÉLY Iraki lázadás - Menekülő kisebbségiek](https://cdn.origo.hu/2023/12/8WeoVmGij9XK-MvVfrCH80zTcgQGoEdiuPPJszYxAf0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjODRhNWRkY2U1ZDQ5MmM4YmU3YTA5OWZiMjk3Nzg5.webp)
A lista novemberben jelent meg az interneten, de az ENSZ áprilisban egy eredeti példányt is megszerzett belőle, most pedig Zainab Bangura, a világszervezet főtitkárának különmegbízottja megerősítette a dokumentum hitelességét.
„A lányokat úgy adják-veszik, mint egy hordó olajat. Akár öt-hat férfi is megvásárolja ugyanazt a lányt, akit aztán esetleg több ezer dolláros váltságdíj fejében küldenek vissza a családjának” – mondta a Bloombergnek adott interjúban.
Bangura a konfliktusok idején elkövetett erőszakot méri fel, és járt Irakban, ahol megszerezte a pamfletet, valamint Jordániában és Törökországban is.
A dzsihádisták már egyéves gyerekeket is árulnak szexrabszolgának, és minél fiatalabb valaki, annál magasabb az ára: az 1-9 éves kislányok és kisfiúk 165 dollárnak (47 ezer forint) megfelelő összegbe kerülnek.
A kamaszlányokért 124 dollárt kérnek, egy húsz évnél idősebb nő pedig még ennél is kevesebbe kerül.
A katonai vezetők választanak elsőként a foglyul ejtettek közül, aztán gazdag helybéliek vásárolhatnak. A maradékot vehetik meg a harcosok a listán szereplő árért.
Bangura, aki maga is muszlim, és korábban Sierra Leone külügyminisztere volt, hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam ezen a téren is teljesen más, mint a hagyományos fegyveres lázadó csoportok.
Kézikönyvet adtak ki azzal kapcsolatban, hogyan kell bánni a szexrabszolgákkal, külön hivatal foglalkozik az eladásukkal, valamint a kényszerházasságokkal.