Az elmúlt öt napban drámaian elfajult az ellentét Szaúd-Arábia és Irán között. Röviden vázoljuk, miért.
Nem tudni, hogy ez a konfliktusspirál meddig folytatódhat, de az biztos, hogy
a helyzet eszkalálódása senkinek sem lenne jó.
A nyugati hatalmak, Oroszország és az ENSZ most egy emberként próbálják csökkenteni a feszültséget – Moszkva külön is jelezte, hogy kész közvetíteni a felek között –, hiszen egy háború Szaúd-Arábia és Irán között alighanem az egész régiót lángba borítaná.
Washington bízik abban, hogy a felek „hosszú távú és fenntartható” megoldással rendezik a feszültséget, vagyis Amerika világossá tette, hogy nem fog beleavatkozni a vitába. Még akkor sem, ha a szaúdiak régi szövetségeseik, Iránt pedig hosszú évek tárgyalásai után, a 2015 nyári atomalkuval sikerült szalonképessé tenni.
Miért ekkora az ellentét?
A síita–szunnita szembenállás lassan 1400 éve tart, az iszlám ugyanis közvetlenül a vallásalapító Mohamed halála (632) után erre a két ágra bomlott fel, mert a próféta nem jelölte ki egyértelműen az utódját. A szunniták Abu Bakrt, a próféta egyik nagy tiszteletnek örvendő kortársát ismerték el vallási és politikai vezetőjükként, a síiták (azaz Ali hívei) pedig Mohamed vejét és unokaöccsét, Alit tartották a próféta kijelölt utódjának. A megosztottság akkor vált véglegessé, amikor az éppen uralkodó kalifa katonái 680-ban, Karbalában (Irak) megölték Ali fiát, Huszeint, a szunni kalifák pedig kisajátították maguknak a hatalmat, a politikai élet peremére szorítva a síitákat, akiknek aránya ma a világ mintegy 1,6 milliárdos muszlim közösségében mindössze 10-13 százalékra tehető.Bár a szaúdi-iráni konfliktus első ránézésre vallási és ideológiai természetű, sokkal inkább arról van szó, hogy
mindkét, a Közel-Kelet politikai életére alapvető befolyással rendelkező ország a saját dominanciáját szeretné erősíteni.
A közvetlen háború már csak ezért sem reális forgatókönyv. Szakértők szerint nem újabb szakadásokról, hanem inkább a már meglévő szembenállás kiéleződéséről lehet beszélni, amit Nimr imám kivégzése – afféle indikátorként – felszínre hozott.
Ő most a casus belli
Bár még a születéséről sincs közmegegyezés (1959 vagy 1960), abban a legtöbb forrás egyetért, hogy a múlt szombaton lefejezett Nimr al-Nimr egy szókimondó (az ajatollahi rangot is kiérdemlő) imám volt, aki többször is felszólalt a Szaúd-Arábia Keleti tartományában masszív többségben lévő síiták elnyomása ellen. A rijádi szunnita uralkodóház következetes kritikusa volt, emiatt többször (2004-ben, 2006-ban és 2012-ben) letartóztatták. Munkásságát a szaúdi hatóságok a 2011-es arab tavasz helyi tüntetésein való szereplése után elégelték meg, és kétévi fogság után – a többi között „külföldi beavatkozás" miatt – 2014 októberében halálra ítélték. Bár az ellene felhozott vádakat soha nem tagadta, a bírósági eljárást és a kivégzést egy sor emberi jogi szervezet kritizálta. Hívei szerint az ajatollah a békés megoldások híve volt. Ezt bizonyítja az a WikiLeaks-távirat is, amely szerint 2008-ban amerikai illetékesekkel találkozva elhatárolódott a Washington-ellenes és az Irán-barát szólamoktól. „A szó mindig erősebb fegyver, mint a golyók, mert a fegyveres harcból mindig csak a hatóságok profitálnak" – mondta 2011-ben a BBC-nek.Persze az ajatollah lefejezése után nem zárhatók ki az egymással szembeni, az eddigieknél komolyabb intézkedések, de
a térségben megannyi metszéspont van, ahol Teherán és Rijád érdekei ütköznek.
A gond csak az, hogy ezek közül a legsúlyosabb esetében éppen az után mutatkozott némi reménysugár, hogy a két ország is leült ahhoz a bécsi kerekasztalhoz, amelynél a rendezésben érdekelt szereplők foglaltak helyet. A két ország elhidegülése csak elodáz egy amúgy is sürgető megoldást, amely nem mellesleg a Nyugat és Oroszország között is folyamatos konfliktusforrás.
Természetesen Szíriáról van szó. Az ott lassan öt éve tomboló polgárháború korai szakaszát egyszerűen Irán és Szaúd-Arábia helyettesítő háborújának bélyegezték, hiszen a szembenálló felek mögött egyértelműen felfedezhetők a két ország külpolitikai érdekei.
Bár ez a képlet nem változott, az amerikai és az orosz jelenlét miatt a helyettesítő háború már nem pontos kifejezés.
A másik nagy töréspont Jemen, ahol Szaúd-Arábia 2015 márciusa óta bombázza a lázadó síita húszi milíciákat. Az Irán által támogatott fegyveresek folyamatos fenyegetést jelentenek a szunnita többségű ország nemzetközileg elismert szunnita – így szaúdiszövetséges – vezetésére.
Az évtizedes felekezeti megosztottság és a polgárháborús káosz – ami termékeny talaja a helyi al-Kaida és Iszlám Állam működésének – úgy tűnt, nyugvópontra jutott a december 15-én kihirdetett tűzszünettel, de a hétvégi események után azonnal felmondták a megállapodást.
Január 14-én nemzetközi közvetítéssel ismét megpróbálják összebékíteni a feleket, de
a mögöttük álló országok ellentéte miatt alighanem garantálható a kudarc.
Vagyis folytatódik az, ami eddig is: vérontás szaúdi és iráni támogatással, Szaúd-Arábián és Iránon kívül.