Az "európai álom" továbbélése érdekében az Európai Unió újraalapító szerződésének két éven belüli létrehozását javasolta Emmanuel Macron, francia gazdasági miniszter - közölte az RTBF belga közszolgálati televízió.
A belgiumi Brugge-ben tartott diákfórumon elhangzott kijelentése szerint
18-24 hónapon belül el kell készíteni egy új európai alapszerződést,
hogy tovább élhessen az "európai álom", még akkor is, ha ez csak "egyes" tagállamokra vonatkozna.
Emmanuel Macron szerint az új alapszerződés a nagyobb európai országok között lefolytatott demokratikus vita alapján jöhet létre. Mint mondta, szerencse, hogy 2017-ben, gyakorlatilag egy időben Németországban és Franciaországban is választások lesznek, és így az utána következő három évben megnyílik a tér a cselekvésre.
Macron ezt követően egy 18-24 hónapra vetített tervet vázolt hallgatóságának, amely szerint az új alapszerződés az életszínvonalban és gazdaságilag egymáshoz közelebb lévő, erősebb uniós országokat foglalná magába.
- Nem lehet az európai centrum egyre nagyobb integrációja felé haladni, ha a társadalmi és adóügyi kérdésekben nincs közös stratégia - mondta a miniszter.
Macron szerint
ha nem teszünk semmit, Európa és az eurózóna szétesik.
Európa számára rövid időn belül új útvonalat, új célokat kell kitűzni.