Ausztria Júdásának nevezik, és halállal fenyegetik az osztrák kancellárt
![Christian Kern](https://cdn.origo.hu/2023/12/gkMB_szW6udb2nls5Hn4Q7EvqhrpVC3YWHYgN73Talo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlMjU1M2E1MmFhYzQwYjA4NDFlODViN2I5YzM5ODU5.webp)
Christian Kern kancellár korábban az Österreich című osztrák napilapnak azt mondta, egyetért azzal a véleménnyel, hogy
Ausztriát a nemzetközi politika porondján szélsőjobboldali és banánköztársaságnak tartják.
Heinz-Christan Strache az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője korábban a közösségi oldalon erről úgy nyilatkozott, hogy a kancellár kijelentésével az osztrákok nagy részét megbántotta.
Ezzel a bejegyzésével a pártelnök lavinát indított el, többen a kancellárt szidalmazták,
Ausztria Júdásának nevezték és életveszélyes fenyegetések is érkeztek a címére
- olvasható a Kronen Zeitungban.
A kancellári hivatal jelentette a hatóságoknak az érintett bejegyzéseket, amelyeket az FPÖ elnöke azóta eltávolíttatott. Strache azt hangoztatta, hogy a közösségi oldalán nincs helye a szidalmazásoknak, a fenyegetéseknek és az erőszakra való felhívásoknak.
A lap beszámolója szerint az alkotmányvédelem és az ügyészség már nyomozást kezdett ismeretlen tettes ellen, és a belügyi tárca megerősítette a kancellár személyi védelmét.