Felmentették a korrupciós vádak alól az iraki házelnököt
![Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/daaZThiYVXkxLUdej5PRtVjWmc3KHoAkk_AajDArnNs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI4NWEzYWMxNmUwNTRmYTFhNmE5NGMzNGY2Y2YxNjYz.webp)
A múlt héten Háled al-Obeidi védelmi miniszter azzal vádolta meg Dzsabúrit és a törvényhozás öt másik tagját, hogy befolyásukat arra használták fel, hogy a hadsereg egyes vállalatoktól a valódi értéküknél drágábban vásároljon repülőgépeket, járműveket és egyéb termékeket. Obeidi szerint emellett befolyásolni akarták a tárca hatáskörébe tartozó kinevezéseket, illetve néhányan megpróbálták megzsarolni is őt. A hat képviselő tagadta az ellenük felhozott vádakat, a parlamenti elnök pedig rágalmazásért be is perelte a védelmi minisztert.
Magát Obeidit korábban azért idézték a parlament elé, hogy választ adjon a védelmi tárcánál folyó állítólagos korrupciós ügyek miatt. A minisztériumnál állítólag több milliárd dollárt sikkasztottak el, 2014 nyarára annyira meggyengítve a fegyveres erőket, hogy nem tudtak ellenállni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nyomásának.
Irak a Transparency International nemzetközi szervezet korrupciós listáján a 161. helyen szerepel a vizsgált 168 ország között.