A politikus visszavonulásában valószínűleg nem csak betegsége játszik szerepet. Pártja, a Forza Italia ugyanis fokozatosan veszít a népszerűségéből a szintén bevándorlóellenes és euroszkeptikus politikát képviselő Északi Ligával szemben. Ráadásul az öt évvel azelőtti választáshoz képest 2013-ban hatmillió szavazót elvesztő Forza Italiából
az elmúlt időszakban 100 képviselő ült át más erők soraiba
– a jelenség nem szokatlan Olaszországban, de ekkora mértékben nem sújtott más pártokat.
Ezekben a folyamatokban minden bizonnyal Berlusconi csökkenő személyes vonzereje is szerepet játszik.
Az olaszok nincsenek felkészülve, hogy továbbra is higgyenek neki. Még van 10-15 százalék támogatottsága, de már nincs esélye, hogy valaha ő legyen a vezető
– mondta a Politicónak Roberto D'Alimonte olasz közvélemény-kutató. Mára kialakult megítélését valószínűleg jelentősen meghatározza, hogy az olasz gazdaság az elmúlt 20 évben – ebben az időszakban Berlusconi három ciklusban is miniszterelnök volt – gyakorlatilag nem produkált növekedést. Kormányfőként pedig egyszer sem hajtotta végre az általa gyakran hangoztatott adócsökkentési programot, ami nagy könnyebbséget jelentett volna az olasz gazdaság számára. Így amikor 2011-ben leváltották,
nem volt elképzelhetetlen, hogy Olaszország Görögországhoz hasonló sorsra jut.
Berlusconit pártja, a Forza Italia élén egy korábbi vállalatvezető és önkormányzati politikus, az országos politikában azonban teljesen ismeretlen Stefano Parisi váltja majd. Berlusconi egyik legfontosabb politikai szövetségese, Antonio Tajani szerint azért esett Parisire a választás, mert Berlusconi szélesíteni akarja pártja támogatói bázisát. Egy másik párt politikusa szerint a döntés inkább szól Berlusconi üzleti ügyeiről: a kormánypártok szemében is szalonképes vezető segítségével akarja biztosítani a támogatást médiabirodalma számára.
Vannak, akik az AC Milan fociklub eladását még a pártelnökségről való lemondásnál is jelképesebb lépésnek tartják – egy olasz szociológus például „egy korszak végeként” jellemezte a tranzakciót. A klub ugyanis hatalmas szerepet játszott Berlusconi kezdeti politikai sikereiben azzal, hogy az első miniszterelnöksége előtti nyolc évben négy olasz bajnoki címet és három BEK-et, illetve Bajnokok Ligáját nyert. Ez
sok választó szemében azt a képet alakította ki Berlusconiról, hogy amihez csak hozzáér, az arannyá változik.
Az AC Milan mellett Berlusconi politikai sikereiben médiabirodalma is fontos tényező volt, így a visszavonulásáról szóló híreket erősíti az is, hogy ennek egyes elemeit is eladta az elmúlt időszakban.
Berlusconi volt az első politikusok egyike, aki választott képviselőktől szokatlan dolgokat csinált:
legalább annyit szerepelt az újságok címlapján botrányos kijelentései és szexpartijai miatt, mint döntéseinek köszönhetően.
Egy brit szociológus ezért az első „posztdemokratikus” politikusnak nevezte.
Ezért tekinthető érdekes egybeesésnek, hogy valószínű visszavonulása pont egy olyan időszakra esik, amikor könnyen elképzelhető: egy hozzá sok mindenben hasonlító jelölt lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Berlusconi azonban visszautasítja az összehasonlítást, mert Trumpot – magával ellentétben – nem tartja a sikereit „saját erőből” elérő üzletembernek.