Még egy év, és vége az Iszlám Államnak
![Kobani, 2014. október 8.
Lövedék csapódik be az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei által ostromlott, a török határ mentén fekvő szíriai kurd város, Kobani közelében 2014. október 8-án. (MTI/EPA/Sedat Suna)](https://cdn.origo.hu/2023/12/7DtA5JN8xotls86NFrtAc3Uy__rymnBIclJzXxQb4yU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzMjg4YjZiMTNlZDRmMjdhNGIyZWUxMDY5OWE3NzRj.webp)
Az Iszlám Államot meggyengítették az amerikai légicsapások – mondta a szakértő a BBC World Service-nek adott interjúban. Szerinte a dzsihádistáknak esélyük sincs a légi támogatással folytatott szárazföldi támadások ellen.
Példaként hozta fel Kobani tavalyi visszafoglalását, amelyet a kurd erők az amerikai légierő segítségével értek el.
„A kurdok hónapokon keresztül próbálták visszafoglalni a várost, de a hadiszerencse állandóan forgott” – hangsúlyozta, és hozzátette, hogy a végső győzelemben a modern haditechnikának volt nagyobb a szerepe.
A szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy a katonai vereség nem jelenti az Iszlám Állam ideológiai megsemmisítését. „Már most is arra helyezik a hangsúlyt, hogy bár területeket veszítenek, az a legfontosabb, hogy az eszméik túléljenek” – jelentette ki.
Az Iszlám Állam súlyos vereségeket szenvedett el az utóbbi hónapokban – emlékeztetett a brit Independent.