Húsz évet kaphat az Iszlám Államot pártoló menekült
![Sziíria Palmira IS ISIS Iszlám Állam](https://cdn.origo.hu/2023/12/MNe4reyatL71Jha4mZeIqw5cDQsgigS-PfyvI1O9C7o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmOWJkN2NmN2Y3OTQ5ZmZhOWE3MzA4ZDc5Y2M4NzNi.webp)
A 24 éves Omar Farádzs Szaíd al-Hardán pénzzel is próbálta támogatni a szélsőségeseket, és arra készült, hogy az Iszlám Állam által uralt közel-keleti területeken szerez kiképzést. Ügyében januárban 17-én várható ítélet.
Hardán 2014-ben került a szövetségi nyomozók látókörébe, miután kapcsolatba lépett egy, a szíriai an-Nuszra Fronthoz köthető kaliforniai férfivel. Hardán állítólag egyedül tanult meg pokolgépet készíteni, és erre utaló bizonyítékokat találtak is nála.
A férfi menekültként érkezett Irakból az Egyesült Államokba 2009-ben, korábban jordániai és iraki menekülttáborok lakója volt. Hardán állandó letelepedési engedélyt kapott az Egyesült Államokban.
A közel-keleti menekültek befogadásának kérdése megosztja az amerikai közvéleményt, és a novemberi elnökválasztás jelöltjei is különböző álláspontot képviselnek a témában. Hillary Clinton demokrata elnökjelölt megnyitná az Egyesült Államok kapuit a szíriai menekültek előtt, és Barack Obama amerikai elnökhöz hasonlóan azt vallja, hogy Washington rendelkezik az átvilágításukhoz szükséges eszközökkel. Ezzel szemben Donald Trump republikánus jelölt ellenzi befogadásukat, és a muszlim bevándorlók szokásosnál alaposabb ellenőrzését követeli.