Teljesen körbezárták az iraki erők Moszult
![conflicts Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/Dei9Y_QFcbzODhoGkZYMkv3LU7zptzsz_obpbKkQcVU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjMGRkMmYzMzZjYTRiZDI5YjhkNmY0OThiNzYzZTY4.webp)
Az iraki biztonsági erők és szövetségeseik szerdára teljesen bekerítették Moszult, az Iszlám Állam egyik utolsó fellegvárát - adta hírül az iraki hadsereg.
A város egy ideje már csak nyugat felé volt nyitva a dzsihádisták számára, mostanra a kör teljesen bezárult, nagyrészt az el-Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítás) nevű, főként síitákat tömörítő félkatonai szervezet csapatainak köszönhetően.
A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint elfoglalták azt a főutat is, amely Moszult összeköti Tal-Afarral, amely szintén még az Iszlám Állam kezén van. Így a két "végváros" között megszakadthatott az Iszlám Állam összeköttetése,
moszuli harcosai nem kaphatnak utánpótlást már nyugat felől sem.
A Reuters brit hírügynökség azonban úgy tudja, hogy a Tal-Afarba vezető utat még mindig a szélsőségesek uralják.
Moszulból százával menekültek ki civilek szerdán, nők, férfik, gyermekek egyaránt. Az iraki erők kezdetben visszaparancsolták őket, mert attól tartottak, hogy öngyilkos robbantók vegyülhettek közéjük.