Die Welt: Még szökésben a berlini terrorista
![teherautó, karácsonyi vásár, Berlin, merénylet, halálos merénylet](https://cdn.origo.hu/2023/12/29vcmRKp54m-9PK0Oc4Kj9b3MEVUBFPy4_ixpnot130/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwNjk1NzFjZTI4MDQ4YmU4M2I5MmI5NjNmN2E3MTc2.webp)
A nyomozás során mindeddig nem találtak olyan bizonyítékot, amely megalapozná a gyanút, hogy a korábban őrizetbe vett férfinak köze volt a tragédiához – közölte az ügyészség.
Korábban a berlini rendőrfőnök azt mondta: nem sikerült igazolni, hogy valóban a gyanúsított ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este belehajtott a berlini karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe.
A sajtóhírek szerint pakisztáni származású menedékkérő tagadta, hogy köze lenne a történtekhez.
Kedden este
az Iszlám Állam vállalta a merényletet,
a terrorszervezethez köthető lap azt írta, a támadó „az Iszlám Állam harcosa, aki a keresztesek koalíciójának állampolgárait veszi célba”.
„Az igazi támadó még szökésben van, és további pusztítást okozhat” – mondta a forrás a lapnak, hozzátéve, hogy a férfi fel van fegyverezve, és veszélyes.
Ezt támasztja alá az is, hogy a belügyminiszter korábban közölte: nincs meg a pisztoly, amivel megölték a kamion anyósülésén talált áldozatot. Kiderült az is, hogy az őrizetben lévő férfin nem találtak lőpornyomot – írta a Bild.
Sajtótájékoztatóján a berlini rendőrkapitány is megerősítette, hogy nem teljesen világos, hogy valóban a tettest fogták-e el. Ezt még nem tudták megerősíteni – mondta Klaus Kandt.
A rendőrséget és a különleges egységeket értesítették a fejleményről, és a berlini rendőrség megismételte a felhívását, hogy a lakosság értesítse őket minden gyanús dologról, mivel az őrizetben lévő gyanúsított tagad.