A vártnál jobban teljesít a görög gazdaság, a növekedés már az idén megindulhat és nem lesz szükség újabb mentőcsomagra - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Berliner Morgenpostnak.
Úgy vélte, mivel a harmadik segélycsomaghoz kapcsolódó reformintézkedések első felülvizsgálata azt mutatja, hogy az athéni vezetés "már szinte el is érte a célokat", napirendre lehet venni az államadósság-törlesztési terhek enyhítésének kérdését.
Mint mondta, az euróövezeti pénzügyminiszterek a hétfői értekezletükön elkezdhetik az egyeztetést arról,
miként lehet hosszú távon fenntarthatóvá tenni az adósságot Görögország számára.
Szerinte mindez lehetőséget ad arra, hogy Görögország "visszaszerezze a tavaly elveszített bizalmat".
Míg az Európai Bizottság elnöke kilátásba helyezte az adósságkönnyítést, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyenesen követeli ezt. Christine Lagarde IMF-vezérigazgató szerint az államháztartási többletet a jelenleg elvárt 3,5 százalékos szintről 1,5 százalékra kell mérsékelni.