Legkevesebb hárman meghaltak és többen megsebesültek, amikor egy támadó a pénteki ima idején lövöldözni kezdett egy síita mecsetnél Szaúd-Arábia keleti részén.
Egy szemtanú, Mohammed al-Nimr, a január elején kivégzett síita főpap, Nimr al-Nimr testvére az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy
a mecsetben lévő hívek akadályozták meg, hogy a támadó fel is robbantsa a testére erősített robbanóövet.
Nevük mellőzését kérő biztonsági tisztek szerint a halálos áldozatok száma még emelkedhet.
Az AP a helyszínen készült felvételekre hivatkozva azt írja, hogy a kiérkező szaúdi rendőrök
gépkarabélyokkal lőttek a levegőbe, hogy feloszlassák a feldühödött tömeget,
amely körbevette a támadót.
A síiták a többségében szunnita Szaúd-Arábia lakosságának 10-15 százalékát teszik ki. Sokan közülük az ország keleti, olajkitermelő területein élnek.
Az Iszlám Állam többször vette már célba a szaúdi síitákat, mert eretneknek tartja őket.
A pénteki támadás elkövetőjeként még egyetlen szervezet sem jelentkezett.