A 2015 februárja óta előzetes letartóztatásban tartott férfit már 1980-ban és 1991-ben elítélték Svájcban gyermekek és serdülők sérelmére elkövetett szexuális visszaélés miatt. A férfi ez után, 1991-ben Svájcból Thaiföldre költözött - közölte Fribourg kanton ügyészsége.
A vádlott, akit márciusban állítanak La Gruyere büntetőbírósága elé, az ázsiai szexturizmus egyik központjaként ismert dél-thaiföldi Pattaya üdülőváros egyik éjszakai mulatóhelyét használta fel bűntettei elkövetésére.
A vád szerint ebben a bárban, illetve lakóhelyén, az ország északi részén fekvő Nong Hoiban használt ki szexuálisan fiúkat - egyeseket több éven át -, pornográf fényképek készítésére toborozva őket.
Több kamasz fiút prostitúcióra is kényszerített.
Az ügyészség szerint a vádlott a gyermekeknek és szüleiknek adott pénz révén tudta a bűncselekményeket ennyi időn át elkövetni.
2014 novemberében a nyugdíjas állítólagos ügyintézésre visszatért Svájcba. A rendőrség azonban megtudta, hogy nyomozás folyik ellene Thaiföldön pedofil bűncselekmények miatt, és
tavalyelőtt megindították ellene az eljárást.
Miután a hatóságok tudomására jutott, hogy a férfi két feltételezett áldozatával a közösségi hálón azóta is tartja a kapcsolatot, és vissza akar utazni Thaiföldre, előzetes letartóztatásba helyezték.
A férfi beismerte, hogy több ezer gyermekpornográfiai fotót készített és tárolt a számítógépén, de a többi vádat tagadta.