A török külügyminisztérium szerint az unió szelektíven alkalmazza a demokratikus értékeket, az alapvető jogokat, valamint a szabadságjogokat. Közleményükben azt állítják, hogy miközben az EU a problémák megoldására párbeszédet szorgalmaz, figyelmen kívül hagyja a diplomácia és a jog mentén folytatott török politikát.
Kétségbeejtő, hogy az Európai Unió országai a tagállami szolidaritás mögé rejtőzve az európai értékeket és az emberi jogokat nyíltan sértő Hollandiát támogatják a szombaton kirobbant diplomáciai konfliktusban"
– írja a török külügyminisztérium.
A Törökország és több nyugat-európai uniós tagállam között az elmúlt napokban kialakult ellentétekről Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn, az Európai Bizottság bővítési tárgyalásokért felelős biztosa hétfői közös nyilatkozatában kijelentette:
el kell kerülni a feszültség elmérgesedését, és meg kell találni annak módját, hogy a kialakult helyzetben csillapodjanak a kedélyek.
Az EU azt közölte, hogy továbbra is közbenjár a tagországai és Törökország közötti jó kapcsolatok biztosításáért.
Törökország szerint az Európai Unió az idegengyűlölő és törökellenes szélsőségeket részesíti előnyben azáltal, hogy Törökországnak és nem a jelenlegi helyzetet előidéző, továbbá a diplomáciai szerződéseket és jogot megszegő Hollandia számára címzett hétfőn közleményt.
Törökország és Hollandia között szombaton robbant ki diplomáciai konfliktus, miután a hollandok nem engedték meg két török miniszternek, hogy részt vegyen Rotterdamban az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kampányrendezvényén. Hollandiában szerdán tartanak általános választást.