Már évtizedekkel ezelőtt is történtek terrortámadások a nyugati világban, de idén vették először célba kifejezetten a nőket a radikális iszlamisták. Korábban a terrotámadásoknál kifejezetten ügyeltek a nők és a gyermekek védelmére. Amikor terroristák 1985-ben eltérítették a Trans World Airlines repülőgépét, először a nőket és a gyerekeket engedték el, nem számított, hogy amerikaiak voltak - írja a Híradó.hu. 1994-ben az Air France járatán ejtettek túszokat iszlamisták. Csak a férfiakat mészárolták le, a nőkre fátylat raktak.
Idén viszont kifejezetten nőket céloztak meg támadásaikkal, nem kímélve a fiatalokat sem.
Salman Abedi szánt szándékkal Ariana Grande manchesteri koncertjén hajtotta végre terrortámadását, tudván, hogy az énekesnőért főleg a fiatal lányok rajonganak – idézi a cikk a The Spectator írását.
2017 júliusában egy egyiptomi férfi szintén nőket szemelt ki magának Hurghada üdülőhelyén, és késsel megölt két nőt. Ugyanezzel az indokkal támadt a 18 éves muszlim terrorista Finnországban. Nyolc nőt késelt meg, ketten meg is haltak. Két nappal ez után a spanyol Cambrilsben végeztek iszlamista támadók egy 61 éves nővel, miután a barcelonai gázolásos terrortámadást elkövették.
Az iszlamisták már szándékosan célozzák a nőket, mert ők képviselik számukra a felvilágosodást és az emancipációt. A London Bridge-nél három fiatal nőt meggyilkoló iszlamista támadó azt ordította áldozatainak, hogy "nem élhettek így tovább", azaz a nők a "helytelen" életmódért szerinte halált érdemeltek.
Mióta a női emancipáció lendületet vett Nyugaton, az iszlám világban felerősödött a női szabadságot ellenző szélsőséges irányzat. 1928-ban megalakult Egyiptomban a Muzulmán Testvériség a nyugati befolyás ellensúlyozására.
Az 1960-as évek szexuális forradalma igazi kulturális változást hozott, nemcsak a nyugati világban, hanem a Közel-Keleten is, Egyiptomban és Afganisztánban a nők kiengedték a hajukat, letették a fejkendőiket, és miniszoknyát húztak. Iránban szavazati jogot is kaptak, aminek hatására oktatást is követeltek maguknak a nők.
Az ellenforradalom, amit az 1979-ben hatalomra lépő Khomeini ajatollah indított, elsöpört minden modernizációt, és elvett minden lehetőséget, ami a női egyenjogúsághoz vezetett volna.
Ezután következett az ultrakonzervatív szalafista iszlám terjedése a Közel-Keleten, miközben Európában terjedt a „girl power", vagyis a nők egyenjogúsága, és egyre feltűnőbb szerepvállalása. A "girl power" és a szalafizmus ellentéte már ekkor megmutatta, hogy
a konzervatív iszlám a meztelenség gonoszságáról szóló tanításaival sosem fog harmóniában élni a nők új generációjával.
Az európai szalafizmus Franciaországban tetőzött. 2002-ben francia feminista muszlim nők elindították a "Nem szajhák, de nem is alárendeltek" csoportját. A nők ellen elkövetett erőszakos iszlám bűncselekmények ellen tiltakoztak, de tevékenységükkel csak tovább rontottak a helyzetükön.
A szalafista befolyás Németországot is elérte, ahol 2015 szilveszter éjszakáján tömeges szexuális zaklatást követtek el Köln városában. A helyi mecset imámja a támadás után a nőket – az áldozatokat – hibáztatta:
Ha félmeztelenül járnak és parfümöt használnak, egyáltalán nem meglepő, hogy ilyen dolgok történnek velük"
– mondta, felmentve az észak-afrikai arab elkövetőket.
Amikor egy nő nemcsak pert indít szexuális zaklatás miatt, de meg is nyeri azt, a nyugati világ örül. Egyre erősebbek a nők szexista elnyomása elleni törekvések a Szilícium-völgy technológiai nagyvállalataitól a brit reklámiparig. Ezek azonban csak apró győzelmek a nők számára, miközben a legnagyobb küzdelem az ellen az ideológia ellen folyik, amely semmisnek és kiirtandó gyomnak tekinti a női felemelkedést és az egyenjogúságot, használati tárgyként kezelve a nőket.