Brüsszeli robbantások: Szíriába próbált szökni az egyik merénylő unokahúga
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/_mrdpnxzRKBmzS_XSR9hgRWQxwq_-v_an_hq55c7lSY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmMGQxYjJiMjE5MTQyNmZiZDg3YmIzYTYwZGMzYzVm.webp)
A 22 éves H. Abrinit európai elfogatóparancs alapján vették őrizetbe augusztus 18-án a görögországi Korfu szigetén, majd kiadták Belgiumnak.
A belga RTL televízió úgy tudja, hogy egy dzsihadista terrorcsoporthoz akart csatlakozni a Közel-Keleten. Abrini – vagyis a „kalapos férfiként" ismerté vált – unokahúgának szerdán meg kellett jelennie a bíróság előtt, az előzetes letartóztatásáról később fognak dönteni.
Mohamed Abrini tagja volt a brüsszeli repülőtéren robbantásokat végrehajtó terrorkommandónak, de a marokkói származású, belga állampolgárságú férfinak a nyomozók szerint a 2015-ös párizsi merényletek előkészítésében is szerepe volt.
Tavaly márciusban két helyszínen is terrortámadást hajtottal végre a belga fővárosban. A harminckét ember halálát okozó robbantásos merényleteket az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.
Az országban azóta is hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják a terrorkészültségi szintet, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős.
Szakértők szerint a nyugat-európai országok közül a lakosság számához viszonyítva Belgiumból utazott a legtöbb dzsihadista a Közel-Keletre.