Elküldték a hajléktalanokat a Vatikán közeléből
![Ferenc pápa első egyházfői úrangyala (Angelus) imádságát mondja el a vatikáni Szent Péter térre néző dolgozószobájának ablakából 2013. március 17-én](https://cdn.origo.hu/2023/12/4N4jczQt-9HYAn68hEVvuVyq2t2ihzHvfqH39O2QrC8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwMDA3YWQ1YzI1NDQwMDA5NWIyMzg4MGI5ZGRjNGU2.webp)
Olaszokon kívül külföldi hajléktalanok eddig napközben is a Szent Péter tér és Vatikánváros közelében tartózkodtak. A járdákon, az épületek árkádjai alatt vagy éppen a Szent Péter tér oszlopcsarnokában vagy ennek
lépcsőin "laktak".
A vatikáni csendőrség biztonsági okokra, valamint a közrendre és a köztisztaságra hivatkozva küldte el a hajléktalanokat. Az intézkedésről Ferenc pápát is értesítették - közölte Greg Burke szentszéki szóvivő.
Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta
egyre több hajléktalan költözik a Vatikán körüli római utcákba.
Az egyházfő a Szent Péter tér közelében ingyenes zuhanyozót, fodrászatot és borbélyszolgáltatást is nyitott számukra.
Éjszakánként akár százan is a Szent Péter tér környékén telepednek le hálózsákjaikkal. Az utóbbi időben
több hajléktalan összeverekedett, ittasan kiabált.
Nyáron felkerült egy a fotó, amelyen egy hajléktalan a Szent Péter tér oszlopai között végezte el szükségletét. A hajléktalanok eltávolítására az olasz hatóságok kérték a Vatikánt, hogy tisztán tudják tartani a teret és környékét, ahol naponta több tízezer turista fordul meg.