Írta a Corriere della Sera olasz napilap a római belügyminisztérium adataira hivatozva. 2016 egyébként rekordévnek számított, mivel 2015-höz képest az Olaszországba érkezett migránsok közül
47 százalékkal többen kértek menekültstátuszt.
A Corriere hangsúlyozta, a kérelmek több mint felét azért utasították el, mert nem "igazi menekültek" nyújtották be. A napilap hozzátette, az olasz állam ennek ellenére tavaly kétmilliárd eurót költött ezeknek az embereknek a tengeri mentésére, partra szállítására, olaszországi azonosítására, elszállásolására, ellátására és a menekültkérelmek elbírálására is.
Őket azóta sem tudták visszaszállítani hazájukba,
menedékkérelmük elutasítása után sem - jegyezte meg a Corriere.
A január és szeptember között érkezett több mint százezer emberből már több mint
95 ezren nyújtottak be menedékkérelmet,
a legtöbben Nigériából, Eritreából és Bangladesből érkeztek. Több mint 80 százalékuk férfi.
Az újság megoldásnak tekinti az Európai Bizottság javaslatát a gazdasági bevándorlók számára kialakítandó "törvényes folyosókról", amelyet a Corriere információi szerint szerdán mutatnak be. E szerint lenne egy alternatíva arra, hogy ne a migránsok veszélyes útvonalát kelljen végigjárniuk, és ne menedékkérelemre várjanak, miközben munkát akarnak. A tagállamok jeleznék, milyen munkaerőre van szükségük és ezt a kiindulási országokkal koordinálnák - írta az olasz újság.