Roberto Ammatuna azt mondta, a most érkező migránsok különböznek a korábbiaktól, mivel már nem "elkeseredett menekülőknek" látszanak, hanem "kétes személyeknek". Hozzátette, hogy az utóbbi időben
Szicília partjaira dzsihadisták is érkeznek.
"A Tunéziából induló migráció aggodalmat kelt a dzsihadista sejtekhez tartozó személyek esetleges jelenléte miatt" - jelentette ki.
A helyzet annyira veszélyessé vált, hogy Marco Minniti
belügyminiszternek írt levelet
segítséget kérve.
Pozzalóban 2016 januárjától működik a dél-olaszországi regisztrációs központok egyike, amelyet a korábbi migránstáborból alakítottak ki. Itt naponta több száz személyt azonosítanak különbséget téve a menedékkérelemre jogosultak és a gazdasági, tehát illegális bevándorlók között.
Roberto Ammatuna hozzátette, hogy a város mindig befogadó volt, soha nem volt érezhető rasszizmus, de a helyzet megváltozott, és
"jobb félni mint megijedni".
Példaként említette, hogy kedden 140 fős tunéziai csoport érkezett, és közülük tízen kiszöktek a táborból. Később a rendőrök elfogták őket és visszakísérték a táborba. "Az eset veszélyérzetet és aggodalmat keltett Pozzallo lakosai között (...) a befogadás fontos, de a biztonság is" - jelentette ki a polgármester.
Az olaszországi partokra Líbiából érkező migráció júliustól jelentősen csökkent.
Tunézia irányából viszont felerősödött.
Szeptember közepén Salvatore Martello Lampedusa polgármestere sürgette a befogadó központ minél előbbi bezárását mert a többségében tunéziai férfiak részegeskednek, lopnak, lakosokat és turistákat zaklatnak.
Év eleje óta valamivel több mint 106 ezer migráns érkezett Olaszországba, a tavalyi év ugyanezen időszakában érkezett majdnem 134 ezerhez képest - közölte szerdán a római belügyminisztérium.