A beszámoló szerint a rendőrségi akcióra akkor került sor, amikor civil szervezetek szervezésében civilek mentek a parkba, hogy befogadjanak egy-egy embert vagy családot éjszakára.
A parkban és a pályaudvar környékén mintegy 500-an vertek tábort. Jellemzően nem kérnek menedéket Belgiumban, mert többnyire Nagy-Britanniába szeretnének továbbmenni.
A civil szervezetek munkatársai arról számoltak be, hogy a rendőrség kötelezte őket, hogy az akcióról készült felvételeket töröljék a telefonjaikból, máskülönben elkobozzák a készülékeket. A civil szervezetek migránsellenes rajtaütésekről beszélnek, és az akciók beszüntetésére szólították fel a hatóságokat.
A rendőrség szerint viszont az összehangolt akcióra azért volt szükség, mert információk szerint
embercsempészek is keveredtek a civilek és a migránsokat éjszakára befogadni kívánók közé.
Jan Jambon belga belügyminiszter szeptember elején jelentette ki, hogy meg kell akadályozni a migránsok számának folyamatos és vég nélküli növekedését. Ennek megelőzése érdekében a rendőrség rendszeresen, naponta többször végez ellenőrzéseket a főváros különböző pontjain.
Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár korábban kijelentette, a szövetségi kormány nem biztosít elhelyezést azoknak, akik nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban.