A baleset a fővárostól, Helsinkitől 85 kilométerre lévő Raasepori tengerparti városnál történt reggel.
Jussi Niinistö védelmi miniszter egy Twitter-üzenetében megerősítette, hogy
az áldozatok katonák.
Az FNB helyi hírügynökség úgy tudja, hogy 8 sérültet szállítottak kórházba.
Hasonló baleset történt egy hónappal ezelőtt, szeptember 26-án Svédország déli részén, ahol egy páncélozott szállítójárművel ütközött vonat. A szerelvény kisiklott, négy ember, a katonai jármű háromfős személyzete, valamint a vonat vezetője megsérült.
A mostani balesetről a svéd védelmi minisztérium csupán annyit közölt, hogy az egyik jármű katonai volt. A tárca
nem számolt be arról, hogy melyik ország katonái
ültek benne. A négytengelyes páncélozott járművet Finnországban gyártották, egyebek között a svéd, a finn és a lengyel hadseregben rendszeresítették.
A katonai jármű az Aurora 17 kódnevű hadgyakorlaton vett részt. Ez volt az utóbbi évek legnagyobb hadgyakorlata Svédországban, húszezer katona vett részt benne, svédek, finnek, dánok, franciák, észtek és litvánok.