A holland külügyminiszter elhatárolódott a Magyarországot bíráló kijelentésektől

Vágólapra másolva!
Nyilvánvaló, hogy semmiféle kapcsolat nem áll fent a terrorizmus és a magyar kormány fellépése között. Ez fel sem merül - jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter pénteken Hágában, a holland minisztertanács ülése előtt tett nyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

Koenders Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentésére reagált, amely szerint a két ország között meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás.

A holland miniszter úgy vélekedett, nem tudja elképzelni, hogy Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a diplomáciai feszültséget kiváltó interjúban az említett utalást "így értette volna". Az elhangzottak értelmezéséhez Koenders várja a magyarul megjelent interjú pontos holland nyelvű fordítását.

Hozzáfűzte,

Koenders azt is elmondta, hogy túlzó intézkedésnek tartja Szijjártó Péter döntését. Hozzátette, nem tudja, hogy bocsánatot fog-e kérni az eset miatt, de úgy vélekedett, nem szabad, hogy elhatalmasodjon a diplomáciai ellentét a két ország között.
A miniszter ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a következő napokban fel fogja hívni a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet, hogy formálisan is tudassa vele:

a holland kormány elutasítja, hogy bármiféle kapcsolat fennállna a magyar kormány és az Iszlám Állam terrorszervezet között.

Elmondta, Hollandia valóban aggódik bizonyos magyarországi fejlemények miatt, mint a civil szervezeteket érintő törvény, a külföldi egyetemeket érintő szabályozás, a jogállamiság kérdése és a menekültek kvóták szerinti elosztási rendszerének elutasítása - tette hozzá.
Hozzátette, Gajus Scheltema búcsúinterjút akart adni a magyar hetilapnak, és elismerte: miniszterként felelős a nagykövet kijelentéseiért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!