Donald Trump egyik legnagyobb visszhangot kiváltó rendelete az volt, hogy 7 muszlim országból ideiglenesen megtiltotta a beutazást az Egyesült Államokba. Irakot, Szíriát, Iránt, Szudánt, Líbiát Szomáliát és Jement korábban Barack Obama nevezte meg, mint potenciálisan veszélyes országokat.
Obama elnök 2011-ben, hat hónapra megtiltotta a beutazást Irakból.
A Trump-adminisztráció ezeket az adatokat használta fel a döntés meghozatalához. Az új elnöknek a belbiztonsági szolgálat és az FBI azt jelentette, nem tudják megfelelően ellenőrizni, hogy kik jönnek Amerikába az érintett országokból. A beutazást tiltó rendelkezést azonban megtámadta az egyik állam bírósága.
Dennis Ross képviselővel a Tények stábja március elején készítette az exkluzív interjút. Azóta az új rendeletet is nyilvánosságra hozták.
„Ezek után az elnök, szerintem bölcsen, úgy döntött, hogy akkor álljunk meg. Vizsgáljuk át az ellenőrzési rendszerünket, keressük meg a problémákat” – mondta Denis Ross.
A beutazást tiltó rendelkezést azonban megtámadta egy Washington állambeli bíróság. És azt ahogy Ross képviselő korábban gondolta, Irak valóban nem szerepel a listán. A fennmaradó hat érintett országban március közepétől 90 napon át nem adnak ki új amerikai vízumot.
„Most megvizsgáljuk azt, hogyan ellenőrizzük az Egyesült Államokba beutazó embereket. Őszintén szólva,
nagyon sokat tanultunk abból, amin Magyarország ment át 2015 nyarán,
amikor megérkeztek a szíriai menekültek, és Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerintem kivételes munkát végzett, azt mondta, álljunk meg egy pillanatra, mindenkit azonosítanunk kell, aki ide érkezik, mert a magyar emberek biztonsága forog kockán. Hasonlóképp, Trump elnök úr is úgy gondolja, hogy amerikai emberek biztonságát kockáztatná, ha megfelelő ellenőrzés nélkül engednénk be embereket” – mondta Dennis Ross.
Andy Harris szintén republikánus képviselő Washington D.C.-ben. Az orvos végzettségű politikus édesapja Miskolcon született, anyja lengyel származású. Harris képviselő Irakban szolgált, még az öbölháború idején.
Magyarországot széles körben kritizálták a kerítésépítés miatt, de aztán többen is követték a példáját,
felismerték, hogy valós fizikai akadályok telepítése helyenként szükségszerű – mondta Andy Harris.
Ilyen fizikai akadályt tervez felállítani Trump elnök az USA déli, Mexikóval szomszédos határán. A fal sok helyen természetesen már hosszú ideje létezik. De nem csak fallal, hő- és mozgásérzékelővel is vigyázzák az Egyesült Államok ezen határát. Sok helyen azonban a fal vagy kerítés megszűnik.
„Mikor Magyarország felépítette a kerítést 2015 nyarán-őszén, a migráció rendkívüli mértékben csökkent. Nekünk semmi bajunk nincs azzal, ha emberek átkelnek a határainkon. Egészen addig, míg tudjuk, hogy kik ők, és miért jönnek. Ezt egyedül ellenőrzéssel lehet elérni” – mondta Dennis Ross.
Sokan kritizálják Donald Trumpot az USA déli határán felállítandó fallal kapcsolatban is. Valójában a fizikai akadály megépítéséről még jóval korábban, 2006-ban, George W. Bush elnöksége idején döntöttek.
Később Obama megakadályozta, hogy építsék a falat.
Andy Harris azt mondta, hogy a legtöbb amerikainak nem a bevándorlással van problémája, hanem a törvénytelen, illegális bevándorlással.
Az új amerikai elnök bevándorlási politikája a már határokon belül tartózkodó illegális bevándorlókat is érinti. Természetesen elképzelhetetlen, hogy a becslések szerint 11 millió illegálisan az országban tartózkodó embert felkutassanak és deportáljanak.
Ezért a kitoloncolás azokra vár, akik bűncselekmények miatt kerülnek rendőrkézre,
és kiderül róluk, hogy törvénytelenül tartózkodnak az országban.
Dennis Ross felmenői között magyarok is vannak, ezért az amerikai képviselőnek szívügye Magyarország. Úgy gondolja, hogy a két ország kapcsolatának van hova fejlődnie, és azt is, hogy ezzel kapcsolatban jó irányba tartanak a dolgok. Utalt arra is, hogy az Obama-korszak alatt feszültté vált viszonynak mára vége van.
„Azok a dolgok, amelyek az előző adminisztráció alatt történtek, megszűnnek. Biztos vagyok abban, hogy az elkövetkezendő négy- vagy nyolcéves időszakban
minden korábbinál szorosabb lesz országaink kapcsolata.
Nem léphetünk át afelett, ami Magyarországon történik. A munkanélküliség csökken, a GDP növekedik. sok jó dolog történik, és mindkettőnk országában van hely a növekedésnek” – mondta a képviselő.
Dennis Ross úgy tudja, hamarosan
időszerűvé válik egy Orbán Viktor–Donald Trump-találkozó.
Ahol nemcsak biztonsági, de a bővülő üzleti lehetőségek is szóba kerülhetnek majd.