Egy arra járó ember vette észre szombaton, hogy egy kisgyerek lába lóg ki a homokos földbe vájt gödörből egy mezőn. Fejjel lefelé, egy ruhába csavarva temették el a 2,5 kilogrammos kislányt, és
még élt, amikor az arra járó véletlenül észrevette.
Az IndianExpress szerint a gyerek 4-6 órás lehetett, amikor megtalálták. Azonnal kórházba vitték, és azóta megfigyelés alatt tartják. Az orvosok hétfői közlése szerint jól van. A kórház személyzete a megtalálás helyére utalva a Dharitri ('Föld') nevet adta a csöppségnek. A rendőrség szerint a gyereket
azért akarhatták megölni, mert kislánynak vagy házasságon kívül született.
Indiában sok családban teherként tekintenek a leánygyermekre, főleg a kiházasításkor adandó nagy hozomány miatt. Bár a törvény tiltja a magzat nemének megállapítását, vidéken még gyakran előfordul, hogy
titokban elvetetik a lánymagzatot.
Március elején Mahárástra szövetségi államban 19 leánymagzatot találtak egy szennyvízcsatornában.
Egy 2011-es brit tanulmány szerint a megelőző három évtizedben akár 12 millió leánymagzat is a nemi szelekció áldozatául eshetett Indiában.