A kancellár Binali Yildirimmel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy a megbeszélés nem volt egyszerű, de nagyra értékelik, hogy a török fél hajlandó nyíltan tárgyalni a vitás kérdésekről.
Hozzátette, hogy az új, stabil német kormány felállítása után élnek a lehetőséggel, és intenzívebbé teszik a kapcsolatokat.
A viszonyt a kölcsönös érdekek, és ahol csak lehet, a közös értékek alapján kell továbbfejleszteni - mondta Angela Merkel, megjegyezve, hogy az értékalapú együttműködés nehézségekbe ütközik.
Hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kapcsolatok valamennyi szintjén nyomatékkal
fellépnek a Die Welt című lap több mint egy éve vádemelés nélkül fogva tartott törökországi tudósítója, Denis Yücel érdekében.
Németország a jogállamiság elveinek megfelelő, gyors eljárást vár a török féltől - mondta.
Kiemelte, hogy Németország mindig is elítélte a 2016-ban történt törökországi puccskísérletet, de azt is kívánja, hogy az arányosság elve alapján folytassák a történtek igazságügyi feldolgozását, és
ezzel kapcsolatban vannak aggodalmaik.
A többi között hozzátette, hogy a német kormány reméli, hogy sikerül felszámolni a török-amerikai nézeteltéréseket a Szíria Törökországgal határos részén indított török hadművelettel kapcsolatban.
Az Európai Unió és Törökország menekültügyi megállapodásáról elmondta, hogy
Németország támogatja azt a törekvést, hogy minél gyorsabban eljusson Törökországba az EU támogatása,
és azt minél hatékonyabban használják fel. Ez nemcsak a támogatás első, hárommilliárd eurós (930 milliárd forint), részére, hanem a második hárommilliárd euróra is vonatkozik - mondta a német kancellár.
Az EU és Törökország vámuniójának korszerűsítéséről kérdésre válaszolva elmondta, hogy akkor lehet előrelépés ezen a területen, ha az EU részéről az eddiginél határozottabb lesz a jogállamiság törökországi helyzetének erősödésére vonatkozó meggyőződés.
Binali Yildirim azt hangoztatta, hogy hazájában érvényesülnek a jogállami elvek, az igazságszolgáltatás pedig függetlenül működik. Ezt jelzi az is, hogy
a puccskísérlettel kapcsolatban indított eljárásokban már 33 ezer embert felmentettek.
Ezek az emberek a munkájukat is visszakapták - mondta a török kormányfő.
A Szíriában indított műveletről szólva kiemelte, hogy
Törökországnak meg kell védenie a NATO külső határát.
Denis Yücel ügyével kapcsolatban kifejezte reményét, hogy rövidesen elkezdődik a bírósági eljárás.
Jelezte, hogy Törökország szerint kedvező lenne, ha Németországban is erősödne a megértés az iránt, hogy
a puccskísérlet erős megrázkódtatást okozott a török társadalomban.
A német és a török kormány viszonya a 2016 nyarán történt puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli. Ezért a németországi vezetés tavaly júliusban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígér, arra hivatkozva, hogy Törökorazág elfordul az európai értékektől.