A tagállami hatóságoknak a terrorizmus, valamint a több uniós országot érintő súlyos és szervezett bűncselekmények felderítésében segítő, hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint német és svéd hatóságok bevonásával megvalósult akció keretében a hollandiai Limburg tartományban 14, a finnországi Pirkanmaa régióban 23 embert állítottak elő kábítószerrel összefüggő bűncselekmények elkövetésének alapos gyanújával.
Az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol) vezetésével mindkét érintett országban egyidejűleg végzett házkutatások során több mint 50 kilogramm drogot, főként amfetaminszármazékot foglaltak le közel 2,8 millió euró (mintegy 900 millió forint) értékben – közölte az uniós szervezet.