Kim a kínai légitársaság repülőjén utazott, amely közép-európai idő szerint fél 9 után ért földet a Csangi reptéren. Az észak-koreai vezetőt a St. Regis Hotelbe vitték, ahol küldöttsége megszáll.
A phenjani vezető június 12-én találkozik Trumppal a Sentosa szigetén található Capella Hotelben. A történelmi jelentőségű összejövetel során
először ül tárgyalóasztalhoz hivatalban lévő amerikai elnök az észak-koreai vezetővel.
A megbeszélés központi témája a Koreai-félsziget atommentesítése lesz, amelynek egyik első lépése, hogy Phenjan feladja atomprogramját.
A két politikus előtte megbeszélést folytat Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnökkel.
Frissítés:
Időközben Donald Trump repülőgépe is leszállt Szingapúrban. Az Air Force One fedélzetén az amerikai elnököt elkísérte Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó, John Kelly, a Fehér Ház kabinetfőnöke és Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő is. A városállam külügyminisztériumának tájékoztatása szerint Trump hétfőn készül tárgyalni Li Hszien Lunggal.
Az amerikai elnök még Kanadában arról beszélt újságíróknak, hogy bármilyen megállapodás Kimmel a "pillanat hatása alatt" fog létre", amivel csúcstalálkozójuk bizonytalan végkimenetelére utalt.