A britek után Svédországban is téma lett az EU-ból való kilépés. Egy rádióinterjúban a bevándorlásellenes Svéd Demokraták vezetője, Jimmy Akkeson arról beszélt, hogy népszavazást tartana az uniós tagságból való kilépésről, azaz a Swexitről, amit ő támogatna.
Az EU nem a megfelelő mód az európai együttműködésre
–tette hozzá.
Párttársai, Kristina Winberg és Peter Lundgren az interjú előtt szintén az EU-ból való kilépésről osztották meg álláspontjukat a Facebookon:
Ki akarunk lépni az EU-ból, nem akarunk olyan vezetőket, akiket senki nem választott meg.
A politikusok a gazdasági együttműködéssel egyet értenek, csak a nyitott határokkal nem. A Svéd Demokraták kijelentései azért érték mindenkit váratlanul, mert korábban arról volt szó, hogy annak érdekében, hogy más pártokkal szövetséget köthessenek, a kilépés lehetőségét nem vetik fel.
Flamm László Svédország-szakértő szerint nagykoalícióra számíthatnak a svédek a közelgő őszi parlamenti választások során, annak érdekében, hogy a demokraták ne kerülhessenek kormányra. Jelenleg baloldali koalíció van a svédeknél, a jobboldal és a demokraták egyaránt 20 százalék feletti támogatottságot élveznek, de a két nagy párt közül egyik sem akar összefogni a bevándorlásellenes párttal.
A szakértő nem sok esélyt lát arra, hogy a demokraták kormányra kerüljenek, de ennek ellenére komoly téma lett az EU-ból való kilépés lehetősége.