A miniszter újságíróknak kifejtette, hogy egy „minőségi stratégiát” akar bevezetni, ami az arab nyelv közoktatásba történő visszavitelét célozza meg, azért, hogy „visszaadják a presztízsét a civilizáció egyik nyelvének”.
Barbara Lefebvre szerint
ez súlyos hiba lenne a társadalmi kohézió szempontjából.
Ugyanakkor egy 1977-es, még Giscard d'Estaing köztársasági elnök alatt elfogadott törvény alapján erre lenne lehetőség.
Az 1977-ben elfogadott a „származási nyelv és kultúra tanítására” vonatkozó jogszabálynak az volt a célja, hogy az észak-afrikai, spanyol, portugál, török, jugoszláv vendégmunkások gyerekei megőrizzék az identitásukat és kapcsolatban maradjanak a származási országukkal.
Akkor azt gondolták, hogy a vendégmunkások hosszú távon visszatérnek a szülőföldjükre.
Ez a törvény ugyanakkor a 80-as évekre a társadalmi integráció ellen hatott, mivel a vendégmunkások nem tértek vissza hazájukba, Franciaországban maradtak, és ezáltal sokkal nehezebben igazodtak el a francia kultúra és hétköznapok világában, sőt,
nem asszimilálódtak, még csak nem is integrálódtak a francia társadalomba.
François Holland szocialista államfő alatt átkeresztelték a törvényt (idegen nemzetközi nyelvek oktatása névre), de annak szellemiségét nem érintették, sőt,
kötelezővé akarták tenni az arab nyelvet az általános iskola alsó tagozatától.
Így fordulhatott elő az a képtelen helyzet, hogy egy iskolában 2016-ban az arabot javasolták a szülőknek első idegen nyelvnek, holott addig általában az angolt választották.
Erőteljes médiakampányt indítottak, a tunéziai származású esszéíró, Hakim El Karoui például a 2015-ös terrormerényletek után egyenesen arról beszélt, hogy
az arab nyelvet vissza kell vinni a Köztársaság iskoláiba.
Arra hivatkoztak, hogy jobban felügyelni tudják majd az oktatást, ha a mecsetek helyett az állami iskolákba viszik az arab nyelv tanítását.
Ezt az illúziót kergeti Macron párttársa, Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter is.
Valójában azonban pont fordítva van: azért kellett a már meglévő arab osztályokat megszüntetni az állami oktatásban, mert a szülők egyszerűen elvitték a gyerekeket a mecsetekbe, ahol az észak-afrikai bevándorlócsaládok gyerekei az imámtól a Korán-iskola szerinti arabot tanulhatták.
Hakim El Karoui szerint az arab nyelv egyébként is hasznos, ha az olajban gazdag Öböl-menti országok vagy az észak-afrikai államok gazdasági súlyát tekintjük. De nem biztos, hogy az irodalmi arabbal majd boldogulni lehet a marokkóiakkal, jordánokkal, ráadásul az angol és a francia nyelv is elterjedt Észak-Afrikában.
Barbaras Lefebvre véleménye alapján végzetes hiba lenne az arab nyelvű oktatás bevezetése, mert
pontosan egy egységes nemzeti identitás kialakítása és kialakulása ellen hatna az arab nyelv általánossá tétele az állami oktatásban.
A folyamatosan a „befogadást” emlegetőknek pedig azt üzeni, hogy akár akarják, akár nem,
Franciaország hagyományosan asszimilációs ország marad.
Európában mindenütt ébredeznek azok a népek, akik a gyökereiket ebben az asszimilációs hagyományban találják meg, annál is inkább, mivel ez egy régi római hagyaték, gondoljunk csak arra a közmondásra, hogy
ha Rómában vagy, élj úgy, ahogy a rómaiak...