Trump a Fehér Ház Ovális irodájában fogadta a londoni székhelyű hírügynökség munkatársait. A mintegy félórás interjú során a többi között a Hasogdzsi-ügyről, az amerikai-szaúdi viszonyról, a jemeni háborúról, és az alkotmányos eljárás keretében történő esetleges eltávolításáról beszélt.
Nehéz eltávolítani valakit, aki semmi rosszat nem csinált, és aki országunk történetében a legvirágzóbb gazdaságot teremtette meg
– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem aggódik emiatt, annál is kevésbé, mert szerinte
az emberek fellázadnának, ha ez megtörténne.
Az elnök a 2016-os elnökválasztási kampányának állítólagos orosz kapcsolataira vonatkozó vizsgálatokról azt mondta:
Pitiáner dolgok ezek
Volt ügyvédjére, Michael Cohenra utalva – akire pénteken kért az ügyész több évig tartó börtönbüntetést – megjegyezte: ha Cohen hallgatási pénz kifizetésével meg is sértett bármilyen törvényt, az az ő baja.
Michael Cohen ügyvéd, feltételezem, tudja, mit csinál. Remélem, tudta is. Az ügyvédeim azt mondják, minden rendben volt
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy volt ügyvédje nem kampánypénzből fizette ki azt a pénzt, amelyet két nőnek adott állítólag azért, hogy hallgassanak a Trumphoz fűződő kalandjukról.
Az újságírók kérdezték az elnököt Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolásáról, és arról, hogy szerinte vajon Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökösnek volt-e köze hozzá, ám Trump közölte: nem kíván ezzel foglalkozni. „Annyit mondhatok – tette hozzá –, hogy Szalmán herceg azt állítja, hogy nem volt köze hozzá, egyesek azt mondják, hogy nem volt köze hozzá, mások pedig azt állítják, hogy volt köze.” Trump megismételte:
a tény az, hogy a szaúdi trónörökös vehemensen tagadja.
Kifejtette továbbá: reméli, nem hozakodnak elő azzal, hogy további lépéseket tegyen Szaúd-Arábia ellen, hiszen
azzal a szaúdi pénz Oroszországba és Kínába vándorolna, és több százezer amerikai munkahely is veszélybe kerülne.
Donald Trump kifejtette: ő és kormányzata kiáll Szaúd-Arábia mellett, és ez a trónörökös melletti kiállást is jelenti. „Ő Szaúd-Arábia vezetője” – fogalmazott, és Rijádot nagyon jó szövetségesnek nevezte.
A jemeni háborúról hangsúlyozta: nyitottan áll hozzá, hogy Washington véget vessen az amerikai részvételnek, de – mint mondta – „a tánchoz két ember kell”. Megismételte korábbi álláspontját, miszerint Iránnak távoznia kell a térségből.
Újraválasztási kampányáról szólva bizakodó hangot ütött meg. Idézte
a Rasmussen közvéleménykutató-intézetet, amelynek hétfői adatai szerint 50 százalékos az elfogadottsága.
„Ez nagyobb arányú, mint Obamáé volt, jóval nagyobb arányú” – mondta. És hozzátette:
még Bruce Springsteen is azt mondta, hogy nincs senki, aki legyőzhetné Trumpot.