George H. Bush koporsója különgépen érkezett Texasból az Andrews légitámaszpontra. A texasi Houstonból a fia,
George W. Bush volt elnök és felesége, valamint a néhai elnök több gyermeke és unokája kísérte a koporsót.
A támaszponton jelen volt a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) küldöttsége is. Idősebb Bush ugyanis 1976-tól egy éven keresztül a CIA igazgatója volt, és többször is úgy nyilatkozott, hogy a legjobban ott szeretett dolgozni.
A búcsúztatási ceremónián a törvényhozók és a legfelsőbb bíróság tagjai mellett részt vettek a néhai elnök volt kormányzatának egyes tagjai, köztük például James Baker volt külügyminiszter, az elhunyt egyik legjobb barátja, Dick Cheney, idősebb Bush kormányzatának védelmi minisztere, valamint az amerikai politikai élet jelentős személyiségei is.
George H.W. Busht Patrick Conroy tiszteletes, a képviselőház káplánja búcsúztatta, majd Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője, Paul Ryan republikánus házelnök és Mike Pence alelnök mondott beszédet. Donald Trump jelenlegi elnök és felesége jelen lesz Bush szerdai búcsúztatásán a washingtoni katedrálisban, a Bush családdal pedig külön is találkozik.
A kongresszus kupolatermében felravatalozott volt elnök előtt hétfő estétől szerda reggelig róhatják le kegyeletüket tisztelői. Szerdán a washingtoni katedrálisban lesz a búcsúztatás, majd
George H.W. Bush koporsóját Houstonban, a róla elnevezett elnöki könyvtár épületében helyezik örök nyugalomra
a felesége és kislánya mellett.
A szerdai napot nemzeti gyásznappá nyilvánították.