Illegális migráció: kemény lépésre készülnek az olaszok

SALVINI, Matteo
Pontida, 2018. július 1. Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga párt elnöke pártjának évenkénti nagygyűlésén az észak-olaszországi Pontidában 2018. július 1-jén. A felirat jelentése: az elsők az olaszok. (MTI/AP/Luca Bruno)
Vágólapra másolva!
Ha Ausztria lezárná határait, "az számunkra jó üzlet lenne. Hiszen sokkal többen térnek vissza Olaszországba, mint ahányan Ausztriába lépnek át (Olaszországból)" - mondta Matteo Salvini. Az olasz belügyminiszter szerint Róma készen áll szintén ellenőrzés alá helyezni az Ausztriával közös Brenner-hágó átkelőjét, mivel "ez Olaszországnak csak előnyére lenne".
Vágólapra másolva!

Ha Ausztria lezárja déli határait, ezzel Olaszországnak tesz szívességet - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, hangsúlyozva, hogy ebben az esetben Olaszország is szigorítja majd északi határainak ellenőrzését. Matteo Salvini a RaiNews24 olasz közszolgálati hírcsatornának kommentálta Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentését, miszerint Ausztria - a német uniópártok menedékpolitikai vitájának lezárása nyomán - az ország déli határainak védelmét megerősítő lépésekre készül, nevezetesen Olaszország és Szlovénia irányában.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter szigorú határellenőrzést ígért a várható osztrák lépésekre Forrás: MTI/AP/Luca Bruno

"Ez jó üzlet lenne"

A jobboldali Ligát vezető olasz belügyminiszter kijelentette, ha Ausztria lezárná határait, "az számunkra jó üzlet lenne. Hiszen sokkal többen térnek vissza Olaszországba, mint ahányan Ausztriába lépnek át (Olaszországból)". Matteo Salvini hozzátette, Róma készen áll szintén ellenőrzés alá helyezni az Ausztriával közös Brenner-hágó átkelőjét, mivel "ez Olaszországnak csak előnyére lenne".

Salvini arra utalt, hogy a római belügyminisztérium adatai szerint Olaszországból kevés bevándorló lép át Ausztriába, miközben sokkal többen vannak azok, akiket Németország és Ausztria akar visszafordítani Olaszország irányába. Az olasz belügyminiszter többször hangoztatta már, hogy

Itália egyetlenegy migránst sem hajlandó visszafogadni a többi EU-tagállamból, még azokat sem, akik Olaszországban érkeztek az EU-területére,

itt regisztrálták őket, majd innen másodlagos mozgással más EU-országokba mentek tovább.

Róma és Bécs között régóta vitás kérdésnek számít, melyik országból áramlik át több illegális bevándorló a másik országba. Ausztria nem először jelenti be, hogy szigorítani vagy éppen lezárni készül az Olaszországgal közös határait. Az Ausztriával határos olaszországi térségből induló vasúti járatokat évek óta közös olasz-osztrák-német hatósági ellenőrzésnek vetik alá az illegális bevándorlók feltartóztatására.

Véget érhet az embercsempészek virágkora Forrás: MTI/AP/Renata Brito

Vége az embercsempészeknek

Ausztria azután jelentette be a határellenőrzés szigorítását, hogy Berlin a német-osztrák határon készül megtenni ugyanezt a más országokban már regisztrált bevándorlók visszafordítására. A pártjával alig egy hónapja kormányra került Salvini hozzátette, hogy fő célnak az afrikai partokról indulók megállítása számít. "Zéró indulással, zéróra csökken a halottak száma is a tengeren" - mondta Salvini.

Hangsúlyozta, hogy

jelenleg Olaszország és Líbia között nincsenek nem kormányzati szervezetek (NGO) hajói, amelyek az embercsempészeket "segítenék".

"Afrikában elterjedt a híre, hogy Olaszországba nem lehet ingyen (vagyis az NGO-hajókkal) megérkezni (...) A mostani olasz kormánnyal vége lett a migrációból húzott üzletnek" - hangoztatta. Hangsúlyozta, hogy az embercsempészek üzleti tevékenysége az "utolsókat rúgja".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!