A bukott szocialista francia miniszterelnök Barcelona polgármestere akar lenni
![VALLS, Manuel](https://cdn.origo.hu/2023/12/kBMFO15mrO5GZno7Ihq_C8i5yWDgvy7ymy97x1kv_ZY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMDRlOTlkODA0NDRkOTI4NWVkMDVmY2E4YzNmYWRj.webp)
Elindul Barcelona polgármesteri posztjáért Manuel Valls volt szocialista francia kormányfő a
jövő májusi spanyolországi önkormányzati választásokon.
Ezt a politikus maga jelentette be kedden este a katalán fővárosban.
A politikus 2001 és 2012 között a francia Évry települést irányította, egészen belügyminiszteri kinevezéséig, amelyet 2014-ben kétéves kormányfői megbízatás követett Franciaországban.
Érdekesség, hogy az ő bukott szocialista kormányának volt a gazdasági minisztere Emmanuel Macron.
Igen, Barcelona következő polgármestere akarok lenni. És ez a barcelonaiakon múlik
– fogalmazott katalán nyelven megtett bejelentésében, amelynek egyes részeit spanyolul, illetve franciául is nyomatékosította.
Mint mondta, mindez valódi meggyőződése és vágya, ezért a jövő héten lemond minden franciaországi politikai tisztségéről, így a francia nemzetgyűlési mandátumáról is.
Quim Torra függetlenségpárti katalán elnök a nap folyamán Valls várható polgármester-jelöltségét úgy kommentálta:
nagy kudarcot kívánok neki.