Sargentini megdolgozik Soros pénzéért: Macront kérleli, hogy segítsen neki
![Sargentini, Sargentini-jelentés](https://cdn.origo.hu/2023/12/Uz2yABw_O8Xvt6-BhqHZ9OrOhiib0-Kg8Jn-5CkelmM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZiZGViOTAzZjQxODQ0NjViODY4M2EzMjcxOTRmNDZm.webp)
Tegnap fellélegzett, majd hatalmasat bulizott a brüsszeli politikai elit, hiszen egy másfél éves eljárás végén sikerült elfogadtatniuk a Magyarországot rágalmazó Sargentini-jelentést. A dokumentum elkészítésével megbízott holland politikus, miután megtudta, hogy sikerre vitte a projektjét,
Ebből azért le lehetett szűrni, hogy nem mindennapi volt a boldogság. Kicsit olyan érzése volt az embernek, mintha egy általános iskolás bulit nézne.
Azonban mindig vannak kételkedők: nem biztos, hogy ennek örültek, lehet alapból jó volt a kedvük, és különben is, ez nem is volt olyan nagy ünneplés, lehetett volna nagyobb is, meg alapvetően politikai motivációtól mentesen készítette el a holland politikus a dokumentumot. Akik ebbe az embercsoportba tartoznak, azokat most maximálisan helyretette a Soros György megbízható szövetségeseinek listáján szereplő Sargentini egy ma délelőtti Twitter-bejegyzésében:
Köszönöm, Macron elnök úr. Számíthatok a támogatására ahhoz, hogy a jelentésemet amilyen gyorsan csak lehet, vegye napirendre a Tanács?
– kürtölte világgá a politikus közösségi oldalán, hogy mindenki biztosan megértse, itt komoly örömről és összjátékról van szó.
Sargentini egyébként a francia elnöknek arra a nagyon kedves tweetjére reagált, amelyben azt írta, hogy a tegnapi szavazással az Európai Parlament megerősítette Európa alapvető értékeit. A francia dicséretet követte tehát a Nagy Összekacsintás, ami több dologra is visszavezethető:
Léteznek ilyen véletlenek?