Brit szakértők nem tudták azonosítani, hogy honnan származott az idegméreg

Szkripal-ügy
A brit védelmi minisztérium által közreadott képen bűnügyi szakértők vizsgálódnak Szergej Szkripal korábbi kettős ügynök mérgezése ügyében a dél-angliai Salisbury kórházánál 2018. március 10-én. Hat nappal korábban eszméletlen állapotban találtak rá a volt orosz-brit kémre és lányára, akiknek az állapota azóta rengeteget javult.
Vágólapra másolva!
Brit szakértők hosszas vizsgálódás után sem tudták igazolni, hogy Oroszországból származott volna az a speciális, Novicsok nevű harci idegméreg, amellyel egy hónapja mérgezték meg a szigetországban az orosz-brit kettős ügynököt és a lányát - nyilatkozta a brit védelmi tárca tudományos laboratóriumának vezetője a Sky News hírcsatornának.
Vágólapra másolva!

A legnevesebb brit szakértők sem tudták alátámasztani azt a korábbi feltételezést, hogy

Oroszországban gyártották volna, azt a csak speciális körülmények között előállítható, Novicsok nevű harci idegmérget, amellyel március 4-én a délnyugat-angliai Salisbury városában megmérgezték Szergej Szkripalt és lányát, Juliját.

A 66 éves volt orosz-brit kettős ügynököt, Szergej Szkripalt és 33 éves lányát egy speciális harcászati idegméreggel, a Novicsokkal mérgezték meg egy hónapja ismeretlenek az Egyesült Királyságban. Forrás: AFP/Yuri Senatorov

Ezt Gary Aitkenhead, a brit védelmi minisztérium Porton Downban található vegyi és biológiai kutatóközpontjának vezetője erősítette meg a Sky News-nak.

- nyilatkozta Aitkenhead, aki hozzátette, hogy szerinte a konkrétan használt idegméreg eredetét csak más, titkosszolgálati eszközökkel lehet kideríteni.

A brit védelmi minisztérium vegyi és biológiai kutatóközpontja irányába mutató tábla Porton Downban. A kutatóintézet szakértőinek szerint a Novicsok nevű, oroszországi fejlesztésű, vegyifegyverekben is használatos idegméreggel mérgezték meg a Szergej Szkripalt, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét, a brit külső hírszerzés (MI6) volt ügynökét és lányát. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

- mondta a brit kutatóközpont vezetője, aki egyúttal azt is megerősítette, hogy

jelenlegi tudomásuk szerint a Novicsoknak nincs ellenszere.

A brit védelmi minisztérium által közreadott képen bűnügyi szakértők vizsgálódnak Szergej Szkripal korábbi orosz kettős ügynök mérgezése ügyében a dél-angliai Salisbury kórházánál 2018. március 10-én. A legjobb szakértők sem tudták igazolni, hogy a felhasznált idegméreg Oroszországból származhatott. Forrás: MTI/EPA/Brit védelmi minisztérium/Peter Brown

Gary Aitkenhead ugyanakkor arra a kérdésre, miszerint

el tudja-e képzelni, hogy a speciális idegméreg az ő laboratóriumukból származhatott, tőmondatban csak annyit felelt, hogy kizártnak tartja. A vegyi és biológiai kutatóközpont vezetője viszont nem volt hajlandó felelni arra kérdésre, hogy jelenleg Nagy-Brittaniában gyártanak-e, ill. náluk van-e raktáron Novicsok.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!