Egy algériai migráns késsel felvágta egy társa arcát - egy mobiltelefonért

Vágólapra másolva!
Egy algériai migráns engedély nélkül élt Németországban, alaposan kihasználta a német hatóságok figyelmetlenségét: hat bűncselekményt követett el hét hónap alatt. Alig több mint félév alatt embereket rabolt ki, lakásokba tört be, ráadásul még egy másik migráns arcát is felvágta késsel. Közben egy pakisztáni társa pár napon belül másodszor tört be a chemnitz-i templomba. Ez a helyzet Németországban.
Vágólapra másolva!

Kedden a 28 éves bevándorló büntetésének enyhítését szerette volna elérni a Zwickau kerületi bíróságnál. – írja a Bild nevű német napilap internetes oldala. Sikerrel járt – egészen hihetetlen bírói indoklással:

Első fokon Adel S. három és fél évet kapott, ami után fellebbezett, sikerrel: csak két és fél év börtönbüntetést szabtak ki rá.

Miért döntött így a bíró?

Az úgynevezett „őrizet-érzékenység" alapján enyhítette a büntetést Rupert Geußert bíró. Az algériai migráns alig beszél németül, a bíróságnak is csak tolmács segítségével tudott válaszolni.

A bíró az eljárás folyamán kihallgatta múltjáról a bevándorlót. Kiderült, hogy Algériából származik, és hat éven keresztül Spanyolországban élt barátnőjével és gyermekeivel.

Spanyolországban nem volt semmije, nem volt munkája, azt gondolta, hogy Németországban lesz, azonban itt sem talált munkát.

Sorozatban követte el a bűncselekményeket

Amikor 2015-ben Németországba érkezett,

két hónap alatt elköltötte a német államtól kapott pénzt.

Végül a Dubajban élő húgától kapott 6000 eurót.

A migráns 2015. február 18-án Németországban kérte a menedékjogot, amit nem kapott meg. Így 2017. február 20. óta engedély nélkül tartózkodik Németországban.

Németországban a következőképpen ütötte el az időt:

  • 2015 végén lopás miatt 140 eurós büntetést kapott.
  • 2016 elején lopás miatt hét hónapos próbaidőre bocsátották.
  • 2016 nyarán megvert valakit egy parkban, késsel megpróbálta kivágni az áldozat tárcáját annak zsebéből. A megtámadott személy végül megszökött.
  • Ezután több betörést és lopást követett el. Február elején egy másik migráns arcát felvágta késsel, miközben ellopta a telefonját. A tíz centiméter hosszú sebet varrni kellett.

Adel S.-t elítélték lopásért, betörésért és rablásért. De három és fél év börtönbüntetés helyett csak két év és hat hónapot kell letöltenie.

„Az olyan különleges körülményeket figyelembe lehet venni az ítélet meghozatalokor, mint a nyelvi problémák, a deviáns életkörülmények vagy a nehéz családi kapcsolatok" – szól az ítélet indoklása.
Ez közérthetően azt jelenti, hogy enyhítő körülménynek számított az algériai migráns ügyében, hogy nem beszél németül, nincs családja Németországban és nem ismeri a német kultúrát.

Chemnitzben lekapcsolt egy pakisztáni migránst a rendőrség

Mindközben egy 24 éves pakisztáni migráns pár napon belül másodszor tört be egy chemnitz-i templomba. – írja a Tag24.de nevű német portál. A hatóságok számára az elkövető nem volt ismeretlen, ezúttal azonban sikerült elfogni a férfit, aki hevesen védekezett az őrizetbe vétele ellen. Az egyik rendőr lábát megsebesítette. Az első becslések szerint 3000 eurós, közel egy millió forintos kárt okozott a betöréssel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!