A bűnügyi statisztikával foglalkozó svéd kormányügynökség bejelentette a héten: a közelmúltbeli politikai klíma megkövetelte tőlük, hogy adatokat szolgáltassanak a migráció és a bűnözés közti kapcsolatról.
A svéd állam politikailag korrekt megfontolásokból eddig semmiféle hivatalos adatot nem vezetett arról, hogy a migránsok milyen mértékben rontják a bűnözési statisztikákat.
Ha a közéletben mégis kezdett teret nyerni a migrációkritikus álláspont, cenzúráztak. Így tettek a Lexbase nevű keresővel is, amely egyike volt azon kevés platformoknak, ahol a svédországi bűnözők etnikai származását még feltüntették.
Ezt aztán 2017 decemberében megszüntették.
Az ügynökség már korábban is vizsgálta, hogy a külföldi származású és a svéd bűnözők száma hogyan aránylik egymáshoz, azonban a legutóbbi ilyen kutatást több mint tíz évvel ezelőtt adták ki. Álláspontjuk szerint „ez nem az ő feladatuk", és erre nem kaptak megbízást sem a svéd kormánytól, sem a bíróságtól.
Svédországban is megfigyelhető azonban az a tendencia, ami sokkal nagyobb mértékben Brüsszelt és az Európai Uniót is jellemzi: az elit elvesztette kapcsolatát a valósággal és a polgárokkal, ezt maga a ügynökség is kénytelen elismerni. Mint ahogy honlapjukon írják:
most már kijelenthető, hogy a közbeszéd annyira igényli a friss információkat a bűnözési adatok és a bevándorlás között, hogy a hatóságoknak újra meg kell vizsgálniuk ezt a témakört.
Az új kutatást azonban nem valószínű, hogy 2019 előtt publikálják. Erős a gyanú a 888 szerint, hogy az ügynökség hasonló forgatókönyvet akar követni, mint a magyarországi ellenzék, amely korábban
elbagatellizálta, illetve egyenesen tagadta a bevándorlás problémáját,
a szeptemberi választások közeledtével azonban hirtelen ők is megpróbáltak migrációkritikus álláspontra helyezkedni.