Éles szócsata zajlik Phenjan és Washington között

Horizontal US Vice President Mike Pence introduces US President Donald Trump during a rally in Elkhart, Indiana, May 10, 2018. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Mike Pence
Vágólapra másolva!
Phenjan csütörtökön élesen bírálta Mike Pence amerikai alelnököt, aki a hét elején egy interjúban azzal fenyegette meg Észak-Koreát, ha nem mond le az atomfegyverről, akkor Líbia sorsára juthat.
Vágólapra másolva!

Cso Szon Hui, az észak-koreai külügyminisztérium észak-amerikai főosztályának vezérigazgatójának szavait a KCNA állami hírügynökség idézte. A tisztviselő szerint Mike Pence fékeveszett és szemtelen kijelentést tett arról, hogy Észak-Korea úgy végezheti, mint Líbia, ami azt mutatja, hogy Washington katonai megoldásokat fontolgat, teljesen ellenőrzött és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelést akar elérni.

Megdöbbent

Cso Szon Hui hangoztatta, az Egyesült Államok viszonyrendszerével foglalkozó emberként nem tudja leplezni megdöbbenését az olyan tudatlan és buta szavak hallatán, mint amilyeneket az amerikai alelnök mondott.

Mike Pence Forrás: AFP/Saul Loeb

Pence hétfőn a Fox televíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: Washington abból indul ki, ha Phenjan nem mond le az atomfegyverről, akkor Észak-Koreában olyan folyamatok indulnak el, mint amilyenek Líbiában történtek és Moammer el-Kadhafi líbiai vezető rendszerének bukásához vezettek. Mint mondta: a múlt héten egyes megbeszéléseken szó esett a líbiai modellről. Donald Trump elnök értésre adta, hogy ez az eset is úgy végződik, mint ahogy történt Líbiában, ha Kim Dzsongun észak-koreai vezető nem köt megállapodást Washingtonnal. A riporter kérdésére, miszerint ez fenyegetés lenne-e, az alelnök azt válaszolta: így is lehet értelmezni.

Nem hajlandóak eltűrni

Az alelnök hangsúlyozta, Trump világosan értésre adta, hogy vezetése alatt az Egyesült Államok nem hajlandó eltűrni egy olyan helyzetet, amelyben az észak-koreai rezsim atomfegyverrel és ballisztikus rakétákkal rendelkezik, és azokkal fenyegeti az Egyesült Államokat és szövetségeseit.

Pence nem zárta ki, hogy Washington katonai erőhöz folyamodik. Kifejtette: „Világosan értésre adtuk, hogy folytatjuk a diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlást Észak-Koreára, minden lehetőséget mérlegelünk e cél megvalósítása érdekében.”

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!