Így készülnek az EP-választásra az uniós országokban

Ep választás hirdetmény
Budapest, 2019. március 11. Kifüggesztik az európai parlamenti választás hirdetményét a XII. kerületi polgármesteri hivatalban 2019. március 11-én. Az Európai Unió tagországaiban május 23. és 26. között választják meg az EU törvényhozásának képviselőit, Magyarországon május 26-án. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Litvániában kezdődik a legkorábban, és Franciaországban tart a legrövidebb ideig a kampányidőszak. Magyarországon a választás előtt két hónappal kezdődik a hivatalos kampány, és van olyan tagország is, ahol egyáltalán nincs erre meghatározott időszak. 
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának összesítése szerint az egyik leghosszabb kampány

Litvániában előzi meg az EP-választást: ott hat hónappal

a voksolás előtt kezdődött, de Lettországban is 120 nap áll rendelkezésre a kampányolásra.
Az MTI tudósítóinak jelentése szerint Szlovákiában 110 nappal a május 25-i szavazás előtt, február 4-én indult a kampány, amikor a parlament elnöke bejelentette a választások időpontját. A választási kampány 48 órával a választás kezdete előtt, azaz május 23-án reggel 7 órakor ér véget, amikor kezdetét veszi a választás végéig tartó kampánycsend.

Lengyelországban a voksolás előtt 90 nappal írta ki az államfő az EP-választást, akkor kezdődött meg hivatalosan a kampány, bár

a nem hivatalos kampány több hónapja tart.

Tavaly októberben ugyanis helyhatósági választás volt az országban, ősszel pedig parlamenti voksolás lesz, ezek kampányainak sorozatába illeszkedik be a mostani EP-választási kampány.

Magyarországon május 26-án tartják az EP-választást Forrás: MTI

Olaszországban hivatalosan a voksolás előtt 45 nappal kezdődik a kampány, de a plakátok már korábban megjelentek az utcákon. Horvátországban a hivatalos kampány április 11-én kezdődik, és május 24-ig tart, vagyis ott 44 nap a hivatalos kampány ideje. Szlovéniában pedig csak április 26-án kezdődik a hivatalos kampány, miután bejelentették a listákat a pártok, vagyis ott mindössze 30 napos a kampány.

Romániában 28 napos a hivatalos kampány: április 27-én kezdődik, és a szavazókörök nyitása előtt 24 órával, május 25-én reggel 7-kor ér véget. Az egyik legrövidebb EP-kampány Spanyolországban van: mindössze 15 napos, azaz május 10-én kezdődik, és május 24-én éjfélig tart, ekkor kezdődik a kampánycsend, amit „az elmélkedés napjának” neveznek.

Franciaországban a hivatalos kampány mindössze 13 nap:

a szavazás napját megelőző második hétfőn, május 13-án kezdődik csak, de ezt megelőzte a nem hivatalos kampány, amelyet a pártok a listavezetők megnevezésével már az év elején elkezdtek.

Csehországban nincs hivatalos kampányidőszak, a kampány a választások kiírásával kezdődik, és az eredmény kihirdetésével végződik. Németországban sincsenek egységes, szövetségi szintű szabályok, a plakátolást általában a választás előtti hatodik héten lehet elkezdeni, a kampányrendezvényekre azonban ennyi megkötés sincs.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!