Nyolcvanezer migráns érkezhet Svédországba idén
![Svédország, migránsok, menekültek, bevándorlók](https://cdn.origo.hu/2023/12/dDcidY5WbYRReyxBBo8_hloi8IzrTCZJ8zg0k_-mpMQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3YmM1NDVhM2FmNTQ1Njk4ZDA1ZDRjZjg3ZjNlMGRi.webp)
A Svéd Migrációs Ügynökség legfrissebb, idei évre vonatkozó előrejelzése szerint tízezerrel több bevándorló érkezhet a skandináv országba idén, mint a tavalyi évben. Az ügynökség 80 ezer migránssal számol, akik közül
60 ezren a családegyesítés révén, 20 ezren menedékkérőként érkezhetnek az országba.
Az ügynökség a későbbiekre nézve sem jósol csökkentést, sőt. Számításaik szerint 2020-ban még ennél is több bevándorlóra számítanak.
Az őshonos svéd populáció fogyása miatt, amennyiben az ország szeretné fenntartani gazdasági növekedését, kénytelen lesz a harmadik világból származó, zömében muszlim bevándorlókat befogadni, akik azonban eddig is komoly közbiztonsági problémát okoztak az országban. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy
Stockholm gyakorlatilag a világ nemierőszak-fővárosává vált,
ugyanis egy főre levetítve itt követik el a legtöbb nemi erőszakot, többet, mint Fekete-Afrikában.